Nyitókép: Pixabay.com

Veránka tovább várat magára

Infostart
2019. augusztus 13. 21:05
A nyitást július elejére tervezték, az üdülőhely azonban egyelőre nem fogad vendégeket.

"Nyitás és további részletek, információk hamarosan" – ezekkel a szavakkal biztatta a közösségi médiában az érdeklődőket pár napja a Sziget Hotel Veránka. A bajai önkormányzat kezelésébe került üdülőhely nyitása továbbra is csúszásban van, írja a Bács-Kiskun megyei hírportál.

Tavasszal a polgármester még arról adott hírt, hogy nem a gazdaságos működtetést helyezik előtérbe, hanem a turisztikai kínálat bővítését. Akkor még azt remélték, már ebben a szezonban megnyithat. A város gazdasági társasága májusban vette birtokba a területet, a képviselő-testület pedig arról döntött, hogy tízmillió forinttal segíti az üzlet beindítását.

A komplexum nyitását július 10. környékére datálták.

A szezon java azonban már eltelt, és az üdülő megnyitására még mindig várni kell.

Az üzemeltető tervei szerint a hagyományos művész- és alkotótáborok mellett konferenciák és csapatépítő tréningek helyszíneként is használható a Veránka, távolabbi céljaik közt a vadászturizmus beindítása is szerepel.