Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Akcióban a rendőrség, egész héten figyelik a közlekedőket

InfoRádió
2019. augusztus 13. 04:55
Országos sebesség-ellenőrzést végez a rendőrség ezen a héten egy nemzetközi akció keretein belül.

A TISPOL SPEED elnevezésű nemzetközi kampány keretében tart sebességmérő akciót Magyarország közútjain a rendőrség egészen vasárnapig, ismertette Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban. Ennek során gyakrabban lehet majd sebességmérő rendőrökkel találkozni, hiszen az akció célja, hogy kiszűrjék a sebességtúllépőket a szabályosan közlekedő sofőrök közül.

A közutak legfőbb gyilkosa a sebességtúllépés és a gyorshajtás, az esetek közel harmada erre vezethető vissza.

Miután pedig a balesetek jelentős része a nyári hónapokra esik, vagyis ez egy kockázatosabb időszak, emiatt kiemelten indokolt, hogy részt vegyen a magyar rendőrség is az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának mostani ellenőrzési akciójában, emelte ki az ORFK munkatársa.

Egy biztos, a hasonló akcióknak

már a puszta léte és híre is hasznos lehet,

hiszen hogyha csupán ennek hatására, de lassabban és fokozottabb körültekintéssel vesznek részt a sofőrök a közlekedésben, az mindenféleképpen a közlekedési morál javulását fogja eredményezni. Soha nem az a cél ugyanis, húzta alá Gál Kristóf, hogy minél több bírságot szabjon ki a rendőrség, hanem az, hogy a közlekedők nagyobb biztonságban legyenek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyorshajtókat ellenőriz a rendőrség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást