Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Gigászi cirkuszközpont épülhet a Nyugatinál

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2019. augusztus 5. 19:05
A Fővárosi Nagycirkusz mellett iskola, múzeum és kutatóközpont is helyet kap majd a Nyugati pályaudvar mellett épülő Nemzeti Cirkuszművészeti Központban. A komplexum tervei most készülnek, ám az már biztos, hogy egy hatalmas park veszi majd körül, ami összeköti a Városligetet a belvárossal – mondta az InfoRádiónak Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője.

130 évvel ezelőtt a nagyobb bevétel reményében kapott helyet a Fővárosi Állat- és Növénykert területén a Fővárosi Nagycirkusz. Miután az állatkert napjainkban hatalmas bővüléseken megy keresztül, évek óta tervezik a cirkusz elköltöztetését - ismertette az InfoRádiónak Graeser József, a Fővárosi Nagycirkuszt szakmai vezetője.

Fekete Péter kulturális államtitkár bejelentése értelmében a Fővárosi Nagycirkusz a Nyugati pályaudvar mellé költözhet. Az ötször nagyobb területen elhelyezkedő, kétszer nagyobb épületegyüttesből álló komplexum azonban

nem csupán cirkusz, hanem iskola, múzeum és kutatóközpont is lesz.

Ezzel a korábbi cirkuszigazgató régi vágya válik valóvá, létrejön egy közép-európai cirkuszközpont, "ami a mienk, de természetesen a közép-európai országokat is szívesen látjuk" – fogalmazott Graeser József.

Most, hogy kiválasztották a helyszínt, elkezdődhet az igazi tervezés, mondta a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője. Nagy hangsúlyt kapnak a zöld területek, miután

egy park közepén fog áll a létesítmény, a belvárost és a Városligetet pedig egy sétánnyal kötik össze.

Az 1971-ben épült Fővárosi Nagycirkusz épületén túlhaladt az idő, kicsi a légtér, de az állattartás is egyre bonyolultabb a szigorodó uniós törvények miatt, magyarázta a szakmai vezető.

Graeser József végezetül megjegyezte, miután az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri biztossá nevezte ki Fekete Péter államtitkárt a cirkuszközpont megvalósítására, remélhetőleg a beruházás anyagilag biztos lábakon áll, és minél rövidebb alatt megvalósulhat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gigászi cirkuszközpont épülhet a Nyugatinál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást