Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor: új gazdasági akciótervek jönnek

Infostart
2019. július 27. 10:09
Évek óta kiemelt figyelem kíséri Orbán Viktor tusnádfürdői beszédeit, melyekben általában kijelöli a kormány hosszú távú politikáját. Idén az európai parlamenti választásokon túl, az önkormányzati választások előtt mondja el beszédét a miniszterelnök. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tart előadást, amelyet a hagyományoknak megfelelően Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke vezetett fel, külön köszöntve a helyszínen Kásler Miklóst, Gulyás Gergelyt, Martonyi Jánost, Semjén Zsoltot és Varga Juditot.

Arra, hogy miről fog Orbán beszélni, egy viccel példálózott: "Miről beszélt a pap a templomban?" "Hát a bűnről" "És mit mondott róla?" "Ellenezte". Németh Zsolt szerint Orbán Viktor az ország helyzetéről beszél majd.

Németh Zsolt a 30. jubileumi táborra utalva azt mondta, a szabadság, amit 30 éve kiharcoltunk, a legmélyebb kincsünk. “Az igazság szabaddá tesz, erről szólt az elmúlt 30 év.”

Ezután Tőkés László, az uniós megbízatásáról leköszönő politikus beszélt. Mint mondta, Magyarország nem enged Brüsszel és New York nyomásának, Orbán Viktor pedig a nemzeti és európai önvédelmi küzdelem élén jár. Szerinte Székelyföld ostrom alatt áll, ezt mutatja az úzvölgyi temető története.

Orbán Viktor: Megtiszteltetés az elmúlt 30 év

A miniszterelnök megköszönte Tőkés Lászlónak, hogy 12 éven át ellátta az európai parlamenti szolgálatot, és gratulált azoknak, akik a legutóbbi választáson sikert értek el. A feladat az volt, hogy

Az a jó, hogy ez a 30 év mögöttünk van és nem előttünk

- így összegezhetné egy mondatban az elmúlt három évtized tanulságát. Ha megfelelő magaslatról nézünk vissza erre a 30 évre, csoda, ami történt. Az első feladat a szabadság kiharcolása volt - erre mentek rá a diákévek, majd a tőkés piacgazdaságot és a demokratikus jogi és politikai intézményrendszert kellett építeni. Ez volt 1990-94 között, nevezzük ezt liberális rendszerváltásnak.

Ezután jött a liberális rendszerváltás négy éve, 1994-2010 között. Ennek kapcsán az SZDSZ drámájáról beszélt. Mint mondta, a rendszerváltáskor, a liberális 1990-es rendszerváltáskor, ez a nemzedék nem kapta meg a kormányzást, 10 évvel később megint nem kapták meg a lehetőséget, mert Horn Gyuláék visszajöttek, majd jött a Fidesz, később pedig elfogyott a tér az ő politikai nemzedékük elől.

"Igazi drámája ez ennek a 68-as nemzedéknek, adjunk hálát a Jóistennek, hogy ez nem Fidesszel történt" - mondta Orbán Viktor.

A nemzeti rendszer nemzetközi elfogadottságával is meg kellett küzdeni, folyamatos küzdelem, harc volt ez - fogalmazott a kormányfő.

A visszaemlékező összegzést egy személyes történettel zárta le. A 30. házassági évfordulóján megkérdezte a feleségét, újra megkérje-e a kezét, azt a választ kapta - Ne kockáztass!

"Most jön az esti nagy film"

Orbán Viktor szerint a fő kérdés most az, van-e erő a következő 15 évhez. Mint mondta, a legproduktívabb felnőttkornak a felén vagyunk túl, "most jön az esti nagy film". Ehhez az időszakhoz sorolja a fő feladatokat.

A nemzet birtokában van azoknak a képességeknek, amivel meg tudja magát védeni és független tud maradni, szerinte az ország biztató pályán van kívülről fenyegeti veszély.

Az első veszélyt sikerült elhárítani, azt, hogy Soros György ideológiai gerillákat helyezzen fontos posztok élére. Az Európai Bizottság élére is "gyakorlatias szemléletű, 7 gyerekes családanyát sikerült megválasztani".

"A csúcsjelölti rendszer nem múlt ki, csak visszakerült a helyére"

Európai Bizottság nem politikai testület, nem dolga, hogy programja legyen, nem feladata, hogy támadást intézzen a tagállamok ellen.

Szerinte a csúcsjelölti rendszer nem múlt ki, csak visszakerült a helyére. A logikus az, hogy az európai pártok csúcsjelöltet állítanak, akkor a győztes párt jelöltje legyen az Európai Parlament elnöke, nem az Európai Bizottságé, hanem a parlamenté - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint az Európai Unióban az elmúlt öt évben súlyos hibák voltak a migráció és a gazdaság területén is. A következő öt évben ezeket a hibákat ki kell javítani. Az Európai Bizottságnak szerinte ki kell vonulnia a migráció témaköréből, létre kell hozni a belügyminiszterek tanácsát, ehhez a testülethez kell minden jogkört és teendőt terelni.

Munkanélküli alapjövedelem helyett munkahely és adócsökkentés

A gazdasági önsorsrontás, az európai szocializmus helyett vissza kell térni a versenyképes európai gazdaság eszméjéhez. A sikeres gazdaságokat nem támadni, hanem támogatni kell. Munkanélküli alapjövedelem helyett munkahelyek kellenek és adócsökkentés. A bürokratikus szabályokat le kell építeni, nem kellenek megszorítások, migránsok helyett az európai családoknak kell pénzt adni.

Második, harmadik gazdasági akcióterv jöhet

Szerinte nagyon nehéz idők jönnek a gazdaságra, mert az tovább lassul. Fel kell készülni arra, hogy a legfontosabb nyugat-európai partnerek nem úgy növekednek majd, ahogy kellene, ezért új útvonalat kell tervezni a következő két évre. Orbán Viktor szerint,

ha igaz a helyzetértékelés, jövő tavasszal kell egy második akcióterv, 2020 őszén pedig egy harmadik gazdaságvédelmi akcióterv is jöhet,

hogy javítsák a versenyképességet, ezeket még ki kell dolgozni.

Komoly csatákra számít Brüsszellel a jogállamiság kérdésében

Az új igazságügyi minisztert, a hallgatóság soraiban ülő Varga Juditot említve azt mondta, hogy lesznek csaták jogállamiság kérdésében is, ide jó idegek kellenek, szerinte főként ahhoz, hogy "ne nevessük el magunkat", például mikor az EU soros elnökségét betöltő finnekkel értékelik majd a helyzetet, miközben Finnországban nincs Alkotmánybíróság, az akadémiát pedig az oktatási tárca felügyeli. Itt tért ki a Fidesz-KDNP néppárti tagságára. Szerinte még várni kell, hogy tisztázódjon a helyzet, az Európai Néppárt várhatóan ősszel dönt arról, milyen jövőt szán magának.

"Magyarország valami mást csinál"

Orbán Viktor szerint a nemzetközi értelmezés az, hogy liberális demokráciáknak kell működniük, ebből liberális birodalomnak kell kiépülnie. Innen nézve nyilvánvaló, hogy Magyarország valami mást csinál.

Itt visszatért ahhoz, hogy 2010-ben a választásokat megnyert erőknek milyen gazdasági problémákat kellett kezelniük. Kevesen fizettek adót, amit ő az öngyilkosság hosszú és kényelmetlen formájának nevezett. Kilátástalan adóssághelyzetet örököltek meg. A kulturális identitás hanyatlott, a határon túli közösségeken asszimilációs nyomás volt, a rendőrség és a hadsereg leépült. Mint mondta,

arra kellett választ adni, hogy a problémát lehet-e a liberális demokrácián belül kezelni. A válasz egyértelműen az volt, hogy nem lehet.

A liberális felfogásban az egyéni teljesítmény magánügy, nem eshet erkölcsi megítélés alá. Egy nemzeti rendszerben az az egyéni teljesítmény érdemel elismerést, ami a közösség érdekét szolgálja. Példaként a sportsikereket említette, melyek egyéni teljesítmények, de a közösség magáénak érzi azokat.

Öngondoskodás, munka, saját egzisztencia megteremtésére való képesség, adófizetés, tanulás, családalapítás, gyermeknevelés, nemzeti önreflexióban való részvétel, amit támogatnak, erkölcsileg magasabb rendűnek tartanak. Ez egész más, mint ami 90-ben létrejött.

Egy liberális rendszerben mindent szabad, ami mást nem sért, a magyar erkölcsi iránytű szerint azonban amit nem akarsz, hogy neked cselekedjenek, te se tedd a másikkal. Amit magadnak kívánsz, azt tedd a másikkal.

A liberális demokrácia szerinte addig volt életképes, míg megvoltak a keresztény értékei, az elmúlt húsz évben azonban radikálisan megváltozott a tartalma, létrejött egy illiberális állam és egy valódi politikaelméleti modell, egy sajátos kereszténydemokrata állam.

"Nem vitatkoznak, gyűlölnek"

Amikor bennünket támadnak és kritizálnak, nem vitatkoznak, hanem gyűlölnek - állítja Orbán Viktor, aki szerint ez arra vezethető vissza, hogy míg a világrend egyik helyes felfogása, hogy legyenek szabad államok, járják a saját útjukat, addig egy másik szerint kell hogy legyen egy hatalom, ami alatt egyesíteni lehet az európai népeket, egy nemzetek felett álló erő.

Visszatér Soros Györgyhöz, szerinte a liberálisok úgy tartják, hogy az EU-ban a kapcsolatokat a lazán szerveződő üzleti kapcsolatok mintájára kell alakítani, ezért támogatják a migrációt, amit Soros György hálózata szervez.

Kiterjesztik-e a csokot a határon túlra?

A nemzetegyesítés után a nemzetépítés korszakába vagyunk, de csak akkor lehet valamit a határon túlra kiterjeszteni, ha ahhoz a szükséges anyaországi politikai és gazdasági támogatás is megvan, ha ez hiányzik, akkor az elképzelés a visszájára sülhet el. Márpedig most nincsenek meg ezek a feltételek - felelte a kérdésre Orbán Viktor. Hozzátette, eljöhet és el is jön majd az a pillanat, amikor erre képesek leszünk.

Román-magyar viszony, úzvölgyi temető

Az erdélyi magyar pártoknak maguknak kell megtalálniuk a közös hangot és az összefogás útját, ezt nem tudja a magyar kormány megtenni helyettük. Ha sikerült összefogniuk, a magyar kormány támogatja őket. Ugyanez vonatkozik az úzvölgyi helyzetre is. A román kormánynak és az erdélyi magyarságnak kell megtalálniuk a mindenki számára megnyugtató megoldást, ha ez sikerül, azt a magyar kormány teljes tekintélyével támogatja - mondta Orbán Viktor.