eur:
395.07
usd:
365.68
bux:
65441.16
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. december 7-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor: Ez maradjon az én titkom

Nem árulja el a magyar kormányfő, hogyan vette rá Emmanuel Macron francia elnököt arra, hogy álljon el Frans Timmermans támogatásától; a közrádiónak adott péntek reggeli interjújából azonban kiderül, "diplomáciai horroron" van túl a kormány, amelynek az a célja, hogy Magyarország hitelfelvevőből hitelnyújtó országgá váljon.

A harmadik volt a Fidesz által összeírt listán az Európai Bizottság vezetésére esélyes Ursula von der Leyen, az ő személyében pedig sikerült is megállapodni az EU-s állam- és kormányfők tanácsában, vagyis Orbán Viktor olvasatában "sikerült érvényt szerezni annak a választói akaratnak, hogy nem kerülhetnek bevándolrláspárti politikusok az uniós intézmények élére - derült ki a kormányfő Kossuth rádiónak adott pénteki interjújából.

"A legtöbb nyavalyája abból fakadt az Európai Uniónak, hogy olyan vezetői voltak, akik a bevándorlás pártján álltak"

- vélekedett a miniszterelnök, aki szerint első lépésként "Soros György jelöltjét", Frans Timmermanst kellett megakadályozni abban, hogy az EB élére kerüljön, majd a szerinte a magyarokat sértegető Manfred Weberre kellett nemet mondani. Hogy előbbiben hogyan sikerült egyetértésre jutni Emmanuel Macron francia elnökkel, arról Orbán Viktor azt mondta:

ez maradjon az én titkom.

Miután pedig "kibekkelték" ezt a helyzetet, elővették a pozitív listát, így került pont Ursula von der Leyen megtalálására. "Diplomáciai horror részesei voltunk" - összegzett Orbán Viktor, aki szerint azért még nem szabad a kalapokat az égbe dobálni, mert sok hibát követett el az Európai Unió az elmúúlt 5 évben.

Szót ejtett a szlovák államfő, Zuzana Čaputová budapesti látogatásáról is, szerinte kiderült, hogy szereti és tiszteli a magyarokat, Szlovákia ugyanakkor más utat jár, mint a többi V4-es ország, hiszen függetlensége egy fontos részét adta fel azzal, hogy lemondott fizetőeszközéről az euróért.

Kitérve arra, hogy Dobrev Klára (DK-s EP-képviselő) és a baloldali ellenzék nemet mondott arra, hogy a fideszes Járóka Líviát EP-alelnökké válasszák, Orbán Viktor elmondta, "ahány ház, annyi szokás", sosem gyűlölhetjük annyira az ellenségeinket, amennyire a hazánkat szeretjük.

Elmondta, ma a magyar gazadság az EU-s támogatások nélkül is megáll a lábán, persze nem bánná, ha a magyar célokkal együttműködne Brüsszel, és ez a támogatásokban is megmutatkozna; a következő időszak vitái erről is szólni fognak.

Ahogyan a migrációról is: a határkerítés ügyében ugyanis a magyar költségeket máig nem térítette meg az Európai Unió, mert az

"valójában nem a határvédelmet, hanem a beeresztést finanszírozta", de hogy ez miként változik majd vagy sem, arról a kormány folyamatosan be kíván számolni a jövőben.

Fontos célnak nevezte, hogy EU-s pénzből ne támogassanak "civil és álcivil" ngo-kat.

A 2020-as magyarországi költségvetéssel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, az, hogy 1 százalékos hiánycéllal tervezték, csak egy közbülső állomás lesz, hiszen távlati cél, hogy ez a szám 0 legyen, illetve

Magyarország új korszakba lépne azzal, ha hitelfelvevőből hitelnyújtóvá válna, "átkerülnénk a bot jó oldalára"

- mondta a miniszterelnök, aki szerint az ország az elmúlt tíz évben elkapta a fonalat, az emberek sokat dolgoznak, így az oktatáson és a családok támogatásán kívül már az ország védelmére is méltó módon lehet költeni, "ha az ember csóró", erre kevesebb jutna.

Szerinte az ország kiemelkedően családcentrikus, a családvédelmi akcióterv elemei eljárásainak kapcsán a hivatalnokok kifejezetten segítőkészek, mert ismerik a családosokat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×