Nyitókép: Érdmost.hu

Kisiklott egy mozdony Érden, az autósok felett lebeg

Infostart
2019. július 11. 12:25
Néhány centivel az út fölé épülő híd munkagödrének szélén állt meg hétfőn délután egy mozdony, és mostanáig nem tudták elvinni.

A jármû áttörte és lelökte a mellékvágány végéről az ütközőbakot, így nem volt semmi, ami megállítsa. A 280 tonnás mozdony eleje most az autósok feje fölött lebeg az egyébként rendkívül forgalmas Velencei úton.

Az érdi önkormányzat azt az információt kapta a MÁV-tól, hogy akár több napig is eltarthat, mire elvontatják onnan a kisiklott járművet, mert a daru, amivel elvinnék, csak a vonatsíneken tudna megállni, ami több órára is ellehetetlenítené a pusztaszabolcsi vonatközlekedést. A MÁV szerint nem életveszélyes az út felett lebegő, kisiklott szerelvény – tudta meg a Bors Simó Károly alpolgármestertől.

Korábban úgy tervezték, hogy a Velencei utat az érintett szakaszon lezárják, de ez még nem történt meg, mert a fél város forgalma itt zajlik, és a Volán-buszok is itt haladnak, ami miatt szintén nagy lo­gisztikát igényel majd a lezárás.

A szerencsére sérülés nélkül történt balesetről a mozdonyt üzemeltető Train Hungary azt közölte, hogy a mozdony gépmenet közlekedett, vagyis egymagában, szerelvény nélkül. A mozdony személyzete rendelkezett a mozdonyvezetéshez szükséges engedélyekkel és megvolt a megfelelő típusismerete és vonalismerete. A mozdony éberségi és vonatbefolyásoló berendezése üzemszerűen működött.

Az ügyben büntetőeljárás indult, vizsgálják a mozdonyvezető esetleges felelősségét.