Nyitókép: Pixabay

Lakásrendelők - több száz milliárd forint útja lehet ismeretlen

Infostart
2019. július 9. 07:42
A Budai Egészségközpont vezetője szerint transzparens dokumentáció hiányában nem tudható, mi történik a magánrendelőkben a betegekkel, és az sem, pontosan miért fizetnek a páciensek összességében több száz milliárd forintot.

A szakmai kontroll mellett hiányzik a szektor jogi- és a pénzügyi átláthatósága is – fogalmazott Varga Péter Pál. Úgy tudja, a kormányzat most látott neki újra a köz- és magánegészségügy kapcsolata szabályozásának. Szerinte éppen időben, mert a magán és a közellátás közötti szinergiák kiépítését már nem lenne szabad halogatni.

Véleménye szerint a megfelelő hatékonyság eléréséhez megkerülhetetlen, hogy a magánorvoslással foglalkozók méretüktől függetlenül tartozzanak egy szakmai, érdekvédelmi szervezethez, akár a Vállalkozók Országos Szövetségén belül is. Varga Péter Pál szerint az utóbbira jó megoldás lehetne például az, ha csak az jutna működési engedélyhez, aki vállalja, hogy a hozzáfordulók kezelési adatait rögzíti az állami e-térben.

Mint arról a G7 portál a napokban beszámolt, 2017-ben is kifejezetten gyors ütemben bővült a magán-egészségügyi szolgáltatások piaca Magyarországon, igaz ez a növekedés a múlt évre kicsit megtorpant. Ez az elemzés azonban csak a nagy cégek adatait tudta vizsgálni, miközben a forgalom mintegy 85 százalékát lebonyolító kis és a közepes méretű szolgáltatók tevékenységének java részét homály fedi.