Az MSZP és a DK kimaradt a debreceni közösködésből

Infostart / MTI
2019. július 9. 12:37
Kőszeghy Csanád Ábelt, a Jobbik helyi önkormányzati frakcióvezetőjét indítja közös polgármesterjelöltként Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a Jobbik, a Momentum és az LMP - jelentették be a három párt képviselői.

Mándi László, a Momentum debreceni elnöke azt mondta, hogy a jelöltet kilencéves önkormányzati képviselői gyakorlata, frakcióvezetői és pénzügy bizottsági elnöki munkája teszi alkalmassá, hogy a három párt közös jelöltjeként induljon a városvezetői posztért.

Kőszeghy Csanád Ábel hozzátette: hárompárti szövetségük továbbra is nyitott más pártok, illetve civil szervezetek előtt, ezért a képviselőjelölti listát csak később hozzák nyilvánosságra. Ugyanakkor jelezte:

az MSZP-vel és a DK-val "zátonyra futottak" a korábbi tárgyalások, további egyeztetéseknek a két parlamenti párt helyi szervezeteivel "nem látják értelmét".