Nyitókép: Pexels

Dráma Nyékládházán: anya és fia próbálták menteni apát és lányát az elmerülő autóból

Infostart
2019. június 17. 09:53
Rettenetes tragédia történt péntek este Nyékládházán. Egy miskolci család éppen a nyaralását töltötte a Gólem-tónál, amikor az autóban alvó édesapa kislányával együtt belegurult a tóba és megfulladt.

Feltehetően a kevésbé mélyen alvó édesanya riadhatott fel a vízbe csúszó autó furcsa hangjaira. Felébresztette 17 éves fiát, majd mindketten a vízbe ugrottak, hogy megpróbálják kihúzni a süllyedő kocsiból szeretteiket, írja a Ripost. A környéken horgászóknak is kiabáltak, akik szintén próbáltak segíteni, de hiába folytattak elkeseredett küzdelmet, az autó elsüllyedt, benne a 10 éves kislánnyal és édesapjával.

"Pénteken 23 óra 13 perckor érkezett riasztás hozzánk, hogy 10 perccel korábban egy autó belegurult a tóba" – idézte föl a történteket Golej Szabolcs, a Neptun Búvár klub és mentőcsapat vezetője a lapnak. "Rövid időn belül a helyszínre sietünk és öt fővel megkezdtük a mentést. Úgy tudom, az anya és a testvér észleltek, hogy az autó a tóban van és lepi el a víz. Ekkor segítségért kiabáltak, amit meghallottak a közelben horgászók, akik azonnal a tragédia helyszínére siettek" – tette hozzá.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Ripost megkeresésére közölte, hogy három mentőegység érkezett a helyszínre, kollégái pedig egy felnőtt nőt és egy kiskorú fiút a helyszíni ellátás után kórházba szállítottak. Az ügyben a Borsod megyei rendőrök indítottak vizsgálatot.