eur:
394.09
usd:
365.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Karácsony Gergely zuglói polgármester, három ellenzéki párt (MSZP-Párbeszéd-DK) főpolgármester-jelöltje beszél a Barabás Richárddal, a Párbeszéd szóvivőjével közösen tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Nyugati téri aluljáróban 2019. június 5-én. Elindult az ajánlásgyűjtés a fővárosban az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás második fordulójára, amely június 20-án indul és június 26-ig tart majd.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Konfliktusokkal terhelten indul az ellenzéki előválasztás második fordulója

Az MSZP-nél nagy a felháborodás, hogy a DK mégis indított saját jelöltet Karácsony Gergellyel szemben, a kiszállt Puzsér Róbert kampányfőnöke viszont arról beszél, a két baloldali párt saját magára szabta a szabályokat, ezért nincs is értelme indulni rajta.

Éleződnek bizonyos konfliktusok az ellenzéki térfélen a főpolgármesteri előválasztás folyamatának kiteljesedésével párhuzamosan.

Kunhalmi Ágnes, az EP-választáson gyengén szerepelt MSZP választmányi elnöke például fel van háborodva az "ezüstérmes" Demokratikus Koalíció lépésén, amely szerint a DK - a korábbi megállapodással ellentétben - önálló jelöltet indít az előválasztáson Karácsony Gergellyel (MSZP-Párbeszéd) szemben. A politikus már csak azt reméli, az egyes kerületekről szóló megállapodást Gyurcsány Ferenc pártja nem rúgja fel.

"Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó"

- élt egy közmondással Kunhalmi Ágnes az ATV-ben elemezgetve azt a helyzetet, hogy a DK "ráindítja" Kálmán Olgát Karácsony Gergelyre az előválasztáson. Kunhalmi Ágnest hideg zuhanyként érte a hír, azóta is fel van háborodva.

Mint felidézte, még a DK bejelentése előtti napon is DK-s polgármesterjelöltekkel tárgyalt Karácsony Gergely a választási stratégiáról.

"Egy-két nap alatt nem lehet felrúgni egy olyan célt, ami hosszú hónapok óta van előkészítve" - mondta.

Ezzel szemben

Vágó István, a DK politikusa azt mondta, Karácsony Gergely már korábban megszegte azt a Gyurcsány Ferencnek tett ígéretét, hogy nem népszerűsíti az MSZP-P listát az EP-kampányban. Kunhalmi ezt a tévéműsorban tagadta,

mondván, "lényegében" betartotta az ígéretét a Párbeszéd arca.

Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy az MSZP-P-DK-Momentum kerületi megállapodás már nem változik.

Mindkét felet kritizálja viszont

az előválasztásból nemrég kiszállt Puzsér Róbert független jelölt kampányfőnöke. Zaránd Péter az InfoRádióban elmondta, egy olyan előválasztásban, amelyben csak a DK és az MSZP feltételei érvényesülnek, nem akartak részt venni.

Mint fejtegette, három feltétel nem volt adott: az online előválasztás lefejlesztett rendszere, a teljes budapesti ellenzéki egység kerületi szinten, illetve egy budapesti minimumprogram. Utóbbira volt eleinte nyitottság Karácsony Gergely részéről, de amikor leírták a nagyon minimális feltételeiket, már nem valósult meg az egyeztetés, ezért azt gondolták, nincs értelme a részvételnek Puzsér Róbert részéről.

Ki akarják szűrni a trollokat

Értéknyilatkozat kitöltésére kötelezik a jelölteket az ellenzéki főpolgármesteri előválasztás szervezői, hogy kiszűrjék a trollokat - mondta az InfoRádiónak az ajánlások és a szavazatok összeszámolására létrehozott Civil Választási Bizottság elnöke.

Magyar György ügyvéd szerint garantálni tudják az előválasztás tisztaságát.

A folyamatról Magyar György elmondta, már zajlik az aláírásgyűjtés, vannak akik már össze is gyűjtötték az érvényes kétezer aláírást a főpolgármesteri előválasztásra. Ezeket le kell hogy adják a Civil Választási Bizottsághoz, a testület pedig a Számoljunk Együtt! elnevezésű civil szervezet segítségével megszámolja azokat, szúrópróbaszerűen ellenőrizi a hitelességüket és a valóságtartalmukat. Ezt követően igazolják vissza, hogy a jelölt valóban összegyűjtötte az érvényes aláírásokat, és ekkor válik valóban jelöltté a jelölt. Ez a folyamat zajlik egészen június 17-én délután 4 óráig.

Magyar György megerősítette, hogy jelöltnek bárki jelentkezhet, aki budapesti és össze tudja gyűjteni a kétezer érvényes aláírást. Az előválasztás június 20-án kezdődik és 26-ig tart. Online és offline is, Budapesten körülbelül 20 sátor lesz a legforgalmasabb helyeken felállítva, a bizottsági tagok ott is várják a jelentkezőket, akik a saját lakcímkártyájukkal és személyi igazolványukkal regisztrálnak és szavaznak. A szavazatokat összegyűjtik és zárt, biztonságos helyen tárolják azokat egészen 26-ig.

A rendszer Magyar György szerint biztonságos, kiszűri a trollokat, és azokat is, akik kétszer - online és offline is - próbálnak szavazni.

Jelöltnek az aláírás utolsó pillanatáig lehet jelentkezni, ugyanakkor Magyar György hangsúlyozta, hogy ez egy ellenzéki főpolgármesteri előválasztás, amelynek célja kiválasztani azt a személyt, aki Tarlós István ellenfelévé válhat az ellenzéki oldalon.

Minden jelentkezőnek alá kell írnia egy értéknyilatkozatot arról, hogy részt vesz az előválasztáson, és ha azt nem ő nyeri, akkor a győztes mögé áll.

Bizottsági taggá válik minden jelölt és jelölő szervezet, egymást kontrollálják, ott lesznek a sátrakban, a szavazatok számlálásánál. Lehet, hogy politikai értelemben ellenérdekeltek, de abban nem, hogy a legtisztességesebb módon jelöljék ki azt, aki a legtöbb szavazatot kapja - fogalmazott a Civil Választási Bizottság vezetője. A választó fogja megmondani, kit szeretne Tarlós István ellenfeleként látni ősszel, és Magyar György szerint ennek a hitelessége biztosítható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×