Nyitókép: Pixabay

Fontos kedvezményt vesztenek el a nyugdíjasok

Infostart
2019. június 11. 12:12
Kimaradhatnak a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők 2020-tól az Erzsébet-programból - derül ki a Varga Mihály pénzügyminiszter által benyújtott költségvetési salátatörvényből.

A javaslat alapján az Erzsébet-programban közfeladatként a jövőben kifejezetten az ifjúsági és gyermekprogramok és táborok szervezése marad - áll a javaslat indokolásában. Az eddig hatályos törvény szerint a szociális üdültetés célja az volt, hogy jelentősen csökkentse azon szociálisan rászorulók, különösen gyermekek számát, akik részére nem biztosított a napi többszöri étkezés, az életkoruknak megfelelő egészséges táplálék, a tudás megszerzéséhez szükséges egészségi állapot, a regenerációhoz szükséges aktív kikapcsolódás lehetősége.

A most benyújtott salátatörvény kiveszi a szövegből a szociálisan rászoruló kifejezést és már csak a gyerekek üdültetése és étkezése marad benne - írja a napi.hu. Ez a szigorítás nagyon sok embert érinthet: tavaly ugyanis 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő tudott szociálisan üdülni. A nyugdíjasok tavaly november 30-ig foglalhattak szállást a 2019-es év üdülési turnusokra. Az elnyert üdülési támogatás legkésőbb 2020. március 31-ig használható fel az Erzsébet-programban részt vevő, többségében gyógy- és termálvizes fürdőzési lehetőséget is biztosító szálláshelyek egyikén: Balatonalmádiban, Budapesten, Bükfürdőn, Egerben, Galyatetőn, Gyulán, Hajdúszoboszlón, Hévízen, Tapolcán, Zalakaroson, Agárdon, Nagyatádon és Pogányban.