Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Újabb veszélyes művelet a Dunán

Infostart
2019. június 9. 08:35
Befűzik a hevedereket a roncs kiemeléséhez. Közben azonosították a Százhalombattánál talált holttestet, az eddig eltűntként keresett dél-koreai nő a május 29-ei dunai hajóbaleset áldozata.

A Duna teljes déli szakaszán tovább tart a kutatás. Még hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát keresik - közölte a BRFK a rendőrségi honlapon vasárnap reggel.

Közben a pünkösdi hétvégén is nagy erőkkel folyik, nemcsak az áldozatok felkutatása, de a hajóroncs kiemelésének előkészítése is. Maga a kiemelés, azonban a szombat délutáni tájékoztats szerint nagy eséllyel csak az ünnepek után kezdődhet meg.

Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ (TEK) osztályvezetője elmondta, hogy a sodrásoldalon sikerült az összes ablakot és nyílást lezárni a hajón, így megakadályozható, hogy az emeléskor az esetleg a hajótestben lévő holttestek kikerüljenek onnan.

A négy bekötési ponton az úgynevezett befűző köteleket átvezették, az egyik oldalon a kiemelésben résztvevő bárkához rögzítették. A másik bárka, ahova a kötelek másik végét erősítik majd, most foglalja el a helyét - ismertette a részleteket. Vasárnap fűzik be a hevedereket, ehhez Jasenszky Nándor elmondása szerint nagy szerencse kell, a kiemelés ezt követően, nagy eséllyel az ünnepek után kezdődhet el.

Egy német alapítvány kutyás áldozatkeresést ajánlott fel, őket Hajdu Jánosnak, a TEK parancsnokának döntése alapján Paks környékére vitték.

Továbbra is nehéz és veszélyes körülmények között dolgoznak a búvárok. Ádám Tamás, a merüléseket vezető búvár azt mondta: a vízállás "búvármunkára nem alkalmas". Jelenleg úgy dolgoznak, hogy

vagy a létrába vagy a hajóroncsba kapaszkodnak. Guggolni, állni nem lehet, csak feküdni

- közölte a búvár.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Mostanáig tizenkilenc holttest került elő, kilenc embert még keresnek, köztük egy magyart. A magyar hatóságok több mint egy hete folyamatosan keresik az áldozatokat. Az elsüllyedt Hableány kiemelésének előkészítése is megkezdődött.

A hajókatasztrófával kapcsolatos további híreinket ITT találják.