Nyitókép: Pixabay.com

Robbanásszerű a növekedés a balatoni vitorlázásban

Infostart / InfoRádió - Harangozó Éva
2019. június 8. 19:00
Kollár Lajos szakszövetségi elnök szerint minden fontos mutató növekedést jelez, például megduplázódott a vitorlázó gyerekek száma, akik nem fogják otthagyni ezt a sportot.

A vitorlássport jelentősége évről évre folyamatosan nő - jelentette ki az InfoRádióban a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.

"Mi, vitorlázók mindig optimisták vagyunk, jó szezonra számítunk. Tavaly majdnem minden versenyen megdőlt a részvételi rekord, beleértve az évadnyitót, a Fehérszalagot, a Kékszalagot,

megállapítható tehát, hogy a vitorlássport jelentősége növekedik. A szövetségnek ebben sok munkája van" - mondta Kollár Lajos.

A fellendülésben része volt annak is, hogy a Kékszalagot csaknem teljes egészében közvetítette a média, és ez idén is így lesz. Közben ráadásul megduplázódott a vitorlázó gyerekek száma, akik felnőtté válva nyilván nem fognak ettől a szép sporttól elszakadni - vélekedett a szakember.

"Nőtt a versenyengedélyes és a túravitorlázók száma is,

tehát tényleg mindenben rekordév volt a tavalyi, egy szövetségnek pedig nem lehet más vágya, mint megpróbálni felülmúlni azt" - tette hozzá.

Ebben a szezonban a hangsúly a versenyprogramokon lesz, a teljes naptár már december óta ismert. "Ezekhez számos parti rendezvény is társul, a Kékszalag sem csak egy verseny már, hanem egy fesztivál, sok ezer emberrel. Sok tízezer embert mozgatunk meg, megnő ilyenkor a vendégéjszakák száma, de egymás után nőnek ki a kisebb rendezvények is. Magam is

21 éve rendezek versenyt a régi hajóknak, oldtimer vitorlásoknak, amit összekötöttünk egy oldtimerautó-felvonulással Füred-Tihany-Dörgicse-Alsóörs-Kenese útvonalon,

másnap pedig indul a kupa a vízen" - említette Kollár Lajos, aki szerint mindez igazi látványosság a Balatonon nyaralók számára is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vitorlásszezon - Kollár Lajos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást