Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Hajóbaleset: újabb felszólítást hoz a koreai kormány

Infostart
2019. június 4. 15:51
A dél-koreai külügyminiszter a héten ismét találkozni akar magyar kollégájával, hogy megsürgesse a dunai hajóbaleset áldozatainak kiemelését és az eset kivizsgálását.

A dél-koreai sajtó továbbra is kiemelt figyelemmel követi a múlt szerdai hajóbaleset fejleményeit, elsősorban a Duna fenekén fekvő Hableány várható kiemelését és az eltűnt utasok felkutatását. A Yonhap hírügynökség tudósít a hétfőn Hartán, illetve a Margit hídnál megtalált két áldozat azonosításáról, de arról is, hogy a szöuli kormány továbbra is elégedetlen a budapesti mentőakció tempójával.

A külügyminiszter, Kang Kjung Vha, aki a múlt hét végén még Budapesten informálódott a baleset körülményeiről, és tárgyalt mások mellett Szijjártó Péter külügyminiszterrel és Pintér Sándor belügyminiszterrel is, már hétfőn szorosabb együttműködést követelt a magyar hatóságokkal, de most kiderült, hogy még

a héten ismét tárgyalni akar Szijjártó Péterrel,

és erre Szlovákiában a visegrádi négyekkel folytatott megbeszélésein lehetősége is lesz.

A koreai tárcavezető ismét azt fogja sürgetni, hogy

a magyar hatóságok gyorsítsák fel az áldozatok felkutatását és a baleset körülményeinek tisztázását.

Shunkeun Song, a Dél-Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai attaséja közben a Korea Times szerint úgy nyilatkozott, hogy

vasárnapig mindenképpen be akarják fejezni az áldozatok és a Hableány kiemelését a Dunából.

Megerősítette azt a korábbi hírt is, hogy azt kérték a magyar kormánytól, emeljenek addig is olyan kerítést a hajó köré, amely megakadályozza, hogy a víz elsodorja a hajóban lévő holttesteket.

Az attasé elmondta, a tervek szerint szerdán kezdhetnek hozzá leghamarabb a mentéshez, de a Duna vízállása és sodrása miatt ez még későbbre is tolódhat.

A korábbi híreinket a hajóbaleset ügyében itt olvashatják.