Nyitókép: ORFK

Egyből éles helyzetbe került a dunai sürgősségi mentőhajó

Infostart
2019. május 30. 19:19
Hivatalos rendszerbe állítása előtt küldték a járművel szerda este a dunai hajószerencsétlenség helyszínére a járművet.

A Wein János Alapítvány, a Fővárosi Vízművek és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata közölte, mély megrendüléssel és az áldozatok hozzátartói iránti együttérzéssel tekintenek a tragédiára, és a mind vízijártasságban, mind az elsősegélynyújtásban gyakorlott, tapasztalt személyzet mindaddig rendelkezésre áll, amíg a körülmények azt szükségessé teszik".

Mint a közleményben írják, a szerda este felborult hajó vízbe esett utasainak felkutatásában az áradó Duna, a sötétség és az eső nehezítette körülmények között speciális kialakítású és felszereltségű, tapasztalt személyzettel rendelkező járműre volt szükség. Ezért a mentésirányítók felkérésére haladéktalanul útnak indították a három szervezet együttműködésével létesített sürgősségi mentőhajót, amelynek

a március végi műszaki átadást követően Pünkösd utánra tervezték a hivatalos rendszerbe állítását

- olvasható a közleményben. A járműnél elsődleges szempont volt, hogy kialakítása és felszereltsége alapján rendkívüli körülmények közt is alkalmas legyen a dunai vízimentésre. Ezt az adottságát felhasználva az utasok felkutatásán túl a tűzoltósággal kötelékben az elsüllyedt hajó szonáros keresésében és megtalálásában, majd csütörtökön annak ellenőrzésében kapott meghatározó szerepet, hogy a hajótest nem mozdult-e el.