eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Ég az egykori István Gőzmalom épülete Békéscsabán 2019. május 21-én.
Nyitókép: MTI/Lehoczky Péter

Újabb információk a leégett békéscsabai malom sorsáról

A múlt hét kedden kiégett békéscsabai István-malom szerkezetének megerősítése már folyamatban van - számolt be a békéscsabai közgyűlés soron kívüli ülésén a malom tulajdonosának megbízásából egy statikus mérnök szerdán.

Bánfi Ádám elmondta: az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy

nem kell elbontani az épületet.

A tűz ugyanis alapvetően felfelé terjedt, és a vastag belső vakolat is megvédte a tömör, korábban kézzel előállított, nehéz téglákból épült falakat. Jelenleg azoknak a belső, megmaradt szerkezeteknek az elbontásával foglalkoznak - alpinisták közreműködésével -, amelyek a falsíkhoz vannak rögzítve. Példaként a megrongálódott vaslépcsőket említette, amelyek oldal irányú terhelést jelentenek. A statikus elmondta azt is, hogy

a legsürgősebb feladat az épület statikai megerősítése. Ennek érdekében napokon belül hálós acélszerkezetet, acélgerendákat építenek be a hatszintes épület negyedik szintjének magasságában,

hogy megtámasszák a 26 méteres falakat. Az acélgerendákat már a helyszínre szállították.

Kiss András, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője arról szólt, hogy a tűzeset napján a legmagasabb, ötös kiemelt fokozatú riasztást rendeltek el, 15 tűzoltójármű és 67 tűzoltó vett részt az oltásban. Az igazgató kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy

32 éves pályafutása során nem emlékezik ekkora tűzesetre Békésben.

Hozzátette: a megyei katasztrófavédelem "szerállománya teljes és elégséges".

Hégely Sándor, a malom tulajdonosainak képviseletében elmondta, hogy telephely-biztosítása volt az ingatlannak, ami azt jelenti, hogy a kár nagyságának csak törtrészére számíthatnak a biztosítótól. Jelezte, hogy az ingatlan teljes felújításán gondolkodnak, ám az épületnek új funkciót, közösségi, kulturális szerepet szánnak. Az ezzel kapcsolatos előkészületeket már több mint fél éve megkezdték. A megújuló épületben malomipari, húsipari múzeumot és más kulturális intézményt helyeznének el.

Szarvas Péter polgármester (független) arról szólt, hogy egyszerre folyik a hivatalos tűzvizsgálati eljárás, valamin a járási hivatal kezdeményezése alapján a statikai vizsgálat.

A kiégett malom környezetét időlegesen lezárták, ebben gyorsan és hatékonyan közreműködtek a tulajdonosok - jelentette ki.

A közgyűlésen telefonon jelentkezett be Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára,

aki megígérte, hogy a kormány nem hagyja cserben a veszteséget szenvedett békéscsabai közösséget.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×