Nyitókép: MTI/EPA/Patrick Seeger

Elemzők: halálra van ítélve az EP csúcsjelölti rendszere

Infostart / InfoRádió
2019. május 24. 10:26
A Fidesz lesz a vasárnapi EP-választás magyarországi győztese, az ellenzéki erők csatáját pedig a Demokratikus Koalíció nyerheti - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nézőpont Csoport és a Publicus Intézet vezetője arról is beszélt, hogy várhatóan eltörlik majd az európai csúcsjelölti rendszert. 

Nemcsak a Publicus és a Nézőpont Intézet, hanem valamennyi közvélemény-kutató mérései azt mutatják, hogy a Fidesz lesz a vasárnapi európai parlamenti választás győztese, csak az ellenzék eredményei kérdésesek.

A Publicus Intézet legfrissebb kutatása szerint

  • a Fidesz 14
  • a Jobbik 2
  • az MSZP-Párbeszéd 2
  • a DK 2
  • a Momentum 1 képviselői helyet szerez,
  • míg az LMP nem küldhet képviselőt

Az intézet kutatása a részvételt 36-40 százalék közé várja.

Pulai András, a Publicus stratégiai igazgatója kifejtette: a DK nyert mandátumot és szavazót is, és ezt az MSZP kárára tette, tehát a baloldali versengés tovább fokozódott. Új szavazót nem tudott behozni a baloldal a kampány során, de a meglévő tortát át tudta másként szeletelni – tette hozzá.

A Nézőpont Intézet utolsó felmérése szerint

  • a Fidesz 54 százalékon áll,
  • a második helyen hármas holtversenyben az MSZP, a Jobbik és a DK 10-10 százalékon.
  • A Momentum és az LMP is elérheti az 5 százalékos bejutási küszöböt.

A részvételt 32-40 százalékra teszik.

A szakértők abban is egyetértettek, hogy

az EP csúcsjelölti rendszere halálra van ítélve.

A Nézőpont Csoport vezérigazgatója, Mráz Ágoston Sámuel szerint a rendszer már a születésekor megbukott, mert addigi jelölt Martin Schulz helyett végül Jean-Claude Juncker lett a bizottság elnöke. A szakértő most is hasonló eredményt vár.

A csúcsjelölti rendszertől elbúcsúzunk, az Európai Tanács rendkívüli ülésén könnyen ki is mondhatják, hogy sem Frans Timmermans, sem Manfred Weber nem esélyes a posztra, azaz eltemetik ezt a rendszert – emelte ki. Mráz Ágoston Sámuel. Hozzátette: az európai politikusok egyetértenek abban, hogy ez egy hamis, csak látszólag demokratikus modell.

Pulai András szerint viszont mivel egy konkrét jelölttel könnyebb kampányolni, a következő EP-választásra visszatérhet a modell.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elemzők az Arénában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást