eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a templom felújításáért tartott hálaadó szentmisén a nagykátai római katolikus templomban 2019. május 17-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor: nagyot fordult a világ

A kereszténydemokrata politikai vezetők feladata, hogy védjék és erősítsék azt az életformát, amely a keresztény hitből kinőtt: az emberi méltóságot, a családot, a hazát és az egyházi közösségeket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Pest megyei Nagykátán, a római katolikus Szent György-templom külső felújításáért tartott hálaadó szentmisén.

A kormányfő hangsúlyozta: e törekvéseket csak akkor koronázhatja siker, ha egyre több olyan hitvalló közösség lesz a Kárpát-medencében, mint a nagykátaiaké.

A családok gyarapodása, a jövő nemzedékek boldogulása, az élet biztonsága és a nemzeti összetartozás mind olyan értékek, amelyeket csak együtt és a kereszténység kétezer éves fundamentumán állva lehet megvédeni, kiteljesíteni - fogalmazott Orbán Viktor.

Kiemelte, a keresztényeknek, különösen a magyaroknak, mindig készen kell állniuk hitük, hazájuk, családjuk megvédésére.

A miniszterelnök felelevenítette, hogy 2003-ban, amikor Nagykátán járt - a Szent György-díjat átvenni -, "hideg szelek fújtak Magyarországon", úgy tűnt, azok kerekednek fölül, akiknek semmit sem jelent a nemzeti összetartozás és a magyarok ezeréves keresztény öröksége. A nagykátaiak azonban büszkén vállalták a keresztény tanúságtevők örökségét, megmutatták, hogyan kell nehéz időkben is kitartani - mondta.

Azóta azonban nagyot fordult a világ - folytatta -, 2010-ben "újra győztünk (...), és amit 2003-ban itt elhatároztunk, azt nagyrészt meg is valósítottuk".

Felhívta a figyelmet arra is, hogy ma kétszer annyi gyermek tanul egyházi iskolában, mint tíz évvel ezelőtt, az egyházak pedig sokszor erejükön felül gondoznak idős embereket, és erősítik a közösségeket.

"Fontos, hogy a gazdaságunk erősödjön, fontos, hogy a fiataljaink okosak legyenek és helytálljanak a versenyben, de legalább ilyen fontos, hogy tudják, hova tartoznak, hol az otthonuk, és hogy milyen örökséget kaptak a szüleiktől, nagyszüleiktől" - zárta szavait Orbán Viktor.

Varga Lajos váci segédpüspök szentbeszédében úgy fogalmazott, a templom nem más, mint maga Jézus Krisztus, a megújult templom pedig azt is magában hordozza, hogy "mi is próbáljunk megújulni", és "lépjünk rá arra az útra, amely Jézus maga".

A keresztény közösség hordozza Jézus üzenetét, ezért a templom a keresztény közösség jelképe - mondta.

A szentmisén átadták az egyházközség képviselő-testülete által alapított Szent György-oklevelet és Szent György-díjat, utóbbit idén Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője kapta, mert munkájával mindig törekszik a keresztény értékek ápolására, megőrzésére, és segítséget nyújt a templomok felújításában. Czerván György megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést, majd beszámolt a térségben az elmúlt években történt beruházásokról, köztük nyolc templom felújításáról.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×