Nyitókép: MTI/Soós Lajos

A Fidesz listavezetője szerint megegyezhetnek a Néppárttal - hetilapszemle

InfoRádió
2019. május 9. 15:49
Trócsányi László a Figyelőnek adott interjút. A HVG-ben szakcikk szól arról, milyen megoldása lehet a korszakos munkaerőhiánynak.

Egy versenyképes Európai Uniót csak az érdekegyeztetésre épülő, erős nemzetek, tagállamok alkotta Európából lehet létrehozni – vélekedett a Figyelőnek adott interjújában a Fidesz-KDNP uniós választási listájának vezetője. Az igazságügyi miniszter arról, hogy ő lehet a kormány jelöltje az új Európai Bizottságba, azt mondta: most az európai parlamenti választás az elsődleges, a bizottság összetételét illető személyi kérdések ezt követően lesznek aktuálisak.

Trócsányi László reményét fejezte ki, hogy a Fidesz az Európai Néppártban folytatja a munkáját,

amelynek tagpártjai többféle irányzatot követnek.

„Abban bízom, hogy a választásokat követően konszenzussal tudjuk lezárni a pártcsaládon belüli vitát a tagságunkról, de ennek az ellenkezője sem zárható ki” - nyilatkozta az igazságügyi miniszter a Figyelőnek.

Az elöregedő társadalom és az elvándorlás okozta munkaerőhiányt Magyarországon elsősorban az ipar, azon belül pedig a kis- és középvállalati szektor sínyli meg – írja a HVG. A lap cikke szerint ez egész Európában így van, de a folyamat itthon súlyosabb, mert a magyar fizikai munkások, a képzett műszaki szakemberek közül a magasabb fizetések miatt egyre többen választják a Nyugat-Európában való letelepedést.

A HVG-nek nyilatkozó szakember szerint a munkaerő megtartására, motiválására az automatizálás kínál megoldást. A robotok nemcsak elveszik a többnyire nehéz munkát az emberektől, de új feladatokat is adnak a korszerű eszközök, okosgyárak kezelésében – állítja a lap szakértő szerzője. A cikk idézi Major Tamást, egy lézertechnikai fejlesztésekkel is foglalkozó hazai vállalat vezetőjét is, aki szerint

a jövőben nem annyira gépkezelőkre, mint inkább folyamatmenedzserekre lesz szükség

az iparban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A hetilapok szemléje május második hetében
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást