Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Húszéves rekord dőlt meg a Balatonon

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2019. április 23. 14:26
Mintegy 11 ezren utaztak a balatoni személyhajókon a húsvéti négynapos hétvége alatt. A kompforgalom is erős volt, csaknem 34 ezer ember kelt át rajtuk az északi és a déli part között – mondta az InfoRádiónak a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési és forgalmi igazgatója.

A téli időszakban felkészítették a cég hajóit a szezonra, a beruházásokra, a járművek fejlesztésére és karbantartására 290 millió forint állt rendelkezésre – mondta Dónucz László. Hozzátette: számos hajónak cserélték ki vagy újították fel a motorját, az utastereket is helyrehozták és a klímaberendezéseket is szervizelték.

Tavaly húszéves rekord dőlt meg:

a személyhajókon és a kompokon összesen több mint 2 millióan utaztak.

A személyhajózásban pedig 750 ezren ültek a települési járatokon, a séta- és programhajókon utoljára 2008-ban volt ilyen magas ez a szám.

„Túl vagyunk az első hosszú hétvégén, négy nap megközelítőleg 11 ezer fő utazott a személyhajókon és nagyon erős volt a kompforgalom is, hiszen ebben a négy napban összesen 34 ezer ember vette igénybe az átkelést a Balaton két partja között” – fogalmazott az értékesítési és forgalmi igazgató.

Több mint két éve, 2017. január 1-jén módosultak legutóbb a jegyárak.

A települések közt közlekedő járműveknél három díjzónában bruttó 100 forinttal emelték a díjakat, séta- és programhajóknál pedig 200-300 forintos emelés történt. A kompoknál csupán a gépjárművek szállításának díját korrigálták 200 forintos nagyságrendben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
20 éves rekord dőlt meg a Balatonon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást