Tizedével nőtt a lakáshitel-állomány - a nap hírei

Infostart
2019. április 19. 21:30
A többi között a kimondott szó felelősségéről és az elfogadás fontosságáról beszélt Nagypénteken Erdő Péter bíboros. Szerbia mielőbbi uniós tagságát sürgette Belgrádban a külgazdasági és külügyminiszter. Újabb három listát vett nyilvántartásba az európai parlamenti választásra a Nemzeti Választási Bizottság. A nap legfontosabb hírei április 19-én.

A többi között a kimondott szó felelősségéről és az elfogadás fontosságáról beszélt Nagypénteken a Kossuth Rádióban az esztergom-budapesti érsek. Erdő Péter bíboros, prímás úgy fogalmazott: a szeretet nemcsak érzelem, hanem gondolatban, szóban és cselekedetben is meg kell nyilvánulnia. Hozzátette: Magyarországon az elmúlt 30 évben nem javult a vitakultúra, olyan stílusú megnyilatkozások hallhatók, amelyek korábban alig.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Szerbia egyre erősebbé válik, mert vezetői nem hagyták figyelmen kívül a nemzeti érdekeket. Szijjártó Péter Belgrádban Aleksandar Vučić szerb államfő kampányrendezvényén méltatta az egyre javuló kétoldalú kapcsolatokat. Hangsúlyozta: Szerbia megérdemli, hogy minél előbb az Európai Unió tagjává váljon.

Újabb három listát vett nyilvántartásba a májusi európai parlamenti választásra a Nemzeti Választási Bizottság. A testület tájékoztatása szerint az MSZP-Párbeszéd szövetség, illetve a Lehet Más a Politika és a Demokratikus Koalíció összegyűjtötte a szükséges 20 ezer érvényes ajánlást.

Tavaly tizedével nőtt a lakáshitel-állomány, a felvett lakáshitelek összege pedig harmadával, a legtöbb hitelt használt lakásokra vették fel. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a lakáshitel-állomány 2018. december 31-én 3324 milliárd forint volt, 10,3 százalékkal nagyobb a 2017. véginél. A devizahitelek állománya 2018 végére már csak 3,5 milliárd forintot tett ki.

Meghívást kapott a cannes-i filmfesztivál vizsgaműveket bemutató programjába egy magyar alkotás. A május 14-én kezdődő seregszemlén Moldovai Katalin rendezői diplomafilmjét is bemutatják. Az „Ahogy eddig” című alkotás Tóth Krisztina azonos című novelláját dolgozta fel.

Az 1919-es román vérengzésre emlékeztek az erdélyi Köröstárkányon. Száz évvel ezelőtt ezen a napon a román csapatok és a velük tartó félkatonai alakulatok Köröstárkányon 91 magyar civilt, a Fekete-Körös túloldalán fekvő Kisnyégerfalván 17 magyart öltek meg.

Párizsban átszállították a Louvre múzeumába a tűzvész alatt a Notre Dame-ból kimentett utolsó festményeket is. A kulturális miniszter közölte: a képek nem károsodtak, mert a nekik helyet adó kápolnákból időben ki tudták hozni azokat.

Londonban elmaradt a Heathrow repülőtér blokádja, amivel a napok óta tiltakozó környezetvédelmi aktivisták fenyegetőztek. A Extinction Rebellion nevű kampánycsoport hétfő óta próbálja megbénítani a közlekedést London legforgalmasabb főútvonalain és hídjain. A rendőrség eddig 570 tüntetőt vett őrizetbe.

Észak-Írországban meghalt egy fiatal újságírónő egy rendőrségi razzia utáni lövöldözésben. A hatóságok szerint a Londonderryben történt éjszakai támadásért valószínűleg az új IRA nevű szakadár britellenes katolikus terrorcsoportot terheli a felelősség. A támadás előtt a városban több helyszínen volt házkutatás, és egy fegyveres rálővtt a rendőrökre, de egy 29 éves oknyomozó újságírót talált el.

Megerősítette az amerikai védelmi minisztérium, hogy Phenjan rakétakísérletet hajtott végre. A Pentagon ügyvezető irányítója hangsúlyozta: a kísérlet semmiképpen nem befolyásolta az Egyesült Államok műveleteit a térségben.