Nyitókép: MTI/EPA/Patrick Seeger

Idén is felbukkanhat a korábbi EP-választási aláírásgyűjtések hibája

InfoRádió
2019. április 10. 08:20
Az eddigi adatok szerint 25 párt szeretne indulni a május 26-i európai parlamenti választáson, de még csak háromnak sikerült összegyűjtenie az ehhez szükséges 20 ezer aláírást. 2014-ben a 37 jelentkezőből végül 8 tudta megméretni magát.

A Nemzeti Választási Bizottság kedden délutánig 25 pártot, 3 pártlistát és 105 jelöltet vett nyilvántartásba. Elsőként a Fidesz-KDNP, a Jobbik és a Momentum adta le az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást.

A többi pártnak április 23-ig van ideje arra, hogy megtegye ezt

– mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pálffy Ilona, az NVI vezetője. Hipermarketek parkolóiban csak akkor gyűjthető aláírás, ha a tulajdonos erre engedélyt ad – tette hozzá.

A Választási Iroda három nap alatt megvizsgálja, hogy a leadott ajánlóívek megfelelnek-e a szabályoknak (például nem másolatok), és összeveti a rajtuk szereplő információkat a központi névjegyzék adataival. Kisebb eltérések még beleférnek: ha például valaki nem tünteti fel a második keresztnevét vagy a doktori címét, rövidítést használ vagy helyesírási hibát vét, attól még érvényes lesz az aláírása.

Az ajánlóíveket annak a pártnak is vissza kell vinnie a választási irodába, amelyik nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást, különben laponként 1000 forintos bírságot szabnak ki rá – hívta fel a figyelmet Pálffy Ilona.

Egy állampolgár több pártot is ajánlhat, de mindegyiket csak egyszer. Ezzel a 2014-es EP-választáson is sok baj volt

– idézte fel a Nemzeti Választási Iroda vezetője. Akkor több pártnak azért nem jött össze a 20 ezer aláírás, mert több duplikált kitöltés is volt benne.

A 2014-es EP-választáson a Nemzeti Választási Bizottság 37 pártot vett nyilvántartásba, de csak nyolc tudott listát állítani. A pártoknak tehát most bőven van teendőjük, de néhány határidőről a szavazóknak is érdemes tudniuk:

  • az Európai Unión kívüli lakcímmel rendelkező állampolgárok regisztrációja május 2-án zárul.
  • A más uniós tagállam polgárai május 10-ig kérhetik a felvételüket a névjegyzékbe.
  • A külképviseleteken történő szavazásra május 17-ig kell jelentkezni,
  • akadálymentes szavazóhelyiséget május 22-ig,
  • mozgóurnát pedig a szavazás napján, május 26-án délig igényelhetnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fontos határidő közeleg a pártoknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
EP-választás honlap - Varga Judit
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást