Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Jó hírt kaptak a Kelet-Magyarországon autózók

Infostart
2019. április 9. 13:26
Gyorsforgalmi út épül Mátészalkától a román határig. Elkezdődhet a tervezés, megkötötték a szerződést.

Elkezdődhet az M49-es gyorsforgalmi út első, 25 kilométeres szakaszának tervezése, miután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) márciusban megkötötte az erről szóló szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes vállalkozóval.

A NIF közölte, az M3 autópályától Ököritófülpösig tartó szakasz már rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel.

Az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére kiírt eljárást az Uvaterv Zrt. és az Unitef '83 Zrt. konzorciuma nyerte el nettó 1 milliárd 496 millió forintos szerződési értékkel.

A második, Ököritófülpöstől a magyar-román országhatárig tartó szakasz esetében több nyomvonalváltozat készült, a környezetvédelmi hatóságtól függ, hogy a hosszabb 21 kilométeres, vagy a rövidebb, 17 kilométer hosszú változatot hagyja majd jóvá - olvasható a beruházó közleményében. A NIF egyúttal hangsúlyozta,

a határmetszési pontról egyelőre nincsen megállapodás a román féllel,

a magyar javaslat a "déli", két-három kilométerrel rövidebb változatot tartja kedvezőbbnek, mivel a gyorsforgalmi utat nem kell átvezetni a Szamos folyón, illetve az útszakasz nem érint Natura 2000 természetvédelmi területet sem.

Mint írták, az M49-es építése miatt megalakított magyar-román munkacsoport tavaly októberi ülésén a román fél elfogadta a magyar javaslatot, a román oldalon azonban várhatóan késik a Szatmárnémetit elkerülő körgyűrűt és az országhatárt összekötő kiágazás tervezése. (Román hírportálok szerint a Szatmárnémeti körül jelenleg is épülő, nagyobbrészt négysávos elkerülő út közel 20 kilométer hosszú lesz, megépítése az előzetes számítások szerint több mint 400 millió lejbe - 1 román lej 67,55 forint - kerül és a tervek szerint 2020-ra készül el.)

A gyorsforgalmi második szakaszának megvalósíthatósági tanulmányára, környezeti hatásvizsgálatára, valamint környezetvédelmi engedélyének megszerzésére irányuló tervezési szerződést már megkötötte a beruházó. A környezetvédelmi engedélyt 2020 első negyedévéig kell elkészítenie a RODEN Kft.-nek.

A kétszer két sávos, középső elválasztó és leálló sávval rendelkező, autópályává bővíthető gyorsforgalmi úton négy csomópontot, egy komplex és egy egyszerű pihenőhelyet építenek majd meg. A NIF az M49-es teljes szakaszának előkészítésére rendelkezik forrással és elrendeléssel, a kivitelezés tényleges költsége az eredményes közbeszerzési eljárást követően lesz tudható.