Magyarország 35 millió eurós hitelprogramot indít a zöld-foki mezőgazdaság és vízgazdálkodás fejlesztésére - a nap hírei

Infostart
2019. március 28. 22:26
Újabb három megyére terjeszti ki a Pénzügyminisztérium az álláskeresők elhelyezkedését segítő programját. Budapesten szombaton adják át a 3-as metró felújított szakaszát.

A keresztény kultúra közös gondolkodási alap Magyarország és a Zöld-foki Köztársaság között - jelentette ki a miniszterelnök az afrikai ország fővárosában. Orbán Viktor elmondta: 35 millió euróból létrehoztak egy hitelprogramot, amelyet a mezőgazdaság és vízgazdálkodás fejlesztésére fordítanak.

A magyar egészségügy olyan fejlesztések előtt áll, ami Magyarország történelmében még nem fordult elő - ígérte az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós hangsúlyozta: a kormány elkötelezett abban, hogy a betegségügyből egészségügyet hozzon létre, a megelőzésre téve a hangsúlyt.

Változást sürgetett a párizsi klíma megállapodás végrehajtásában a magyar államfő az ENSZ-közgyűlés előtt New Yorkban. Áder János szerint veszélyben van az egyezmény, ugyanis a világ károsanyag-kibocsátása nagyobb, mint valaha.

Újabb három megyére terjeszti ki a Pénzügyminisztérium az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak hatékonyabb elhelyezkedését célzó programját. Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, hogy Nógrádban, Hevesben és Jász-Nagykun-Szolnokban folytatódik a program, amelyet fokozatosan, az egész országra kiterjesztik jövő év tavaszáig.

Az idei évre 4 százalékos gazdasági növekedést és 3 százalékos inflációt vár a Kopint-Tárki. A konjunktúrakutató a tavalyi 4,9 százalékos GDP növekedés után elsősorban az uniós támogatású projektek finanszírozásának idei felhasználására alapozza a viszonylag magas növekedési prognózist.

Ha az Európai Néppárt nem fordul vissza a nemzetállamokat képviselő politikához, a Fidesz olyan pártokkal keres majd szövetséget, amelyekkel érdekazonosság van, Orbán Balázs a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Vitára hívta Tarlós István főpolgármestert Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje. Facebook-oldalára feltöltött videójában a zuglói polgármester azt mondta: elege van az üzengetésből, és abból, hogy Tarlós István állításaival szemben nem tudja nyilvánosan megvédeni magát.

Budapesten szombaton adják át a 3-as metró felújított szakaszát. Az átadás után véget ér a buszos pótlás az északi szakaszon. Április 6-án megkezdődik a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér közötti metrószakasz felújítása.

A Népliget mellett épülhet meg a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra tervezett új multifunkciós csarnok. Az erről szóló kormányrendelet most jelent meg a Magyar Közlönyben.

Aggodalmát fejezte ki a jogállamiság és a korrupció szlovákiai és máltai helyzetével kapcsolatban az Európai Parlament. A képviselők a két országban történ újságíró-gyilkosságokkal összefüggésben általánosságban is felhívták a figyelmet a sajtó munkatársait érő fenyegetésekre Európában.

Vitára és szavazásra engedte a Brexit feltételrendszerét tartalmazó megállapodást péntekre a londoni alsóház elnöke. A dokumentumot a kormány terjesztette a képviselők elé, akik eddig kétszer nagy többséggel elvetették azt.