Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

A szél rongálta meg a Nyugati pályaudvar tetőelemét

Infostart
2019. március 27. 15:28
A Nyugati pályaudvaron egy perontető szerkezetét fújta le a szél, zárlatot okozva, ami késésekhez vezetett.

A Mávinform közölte, hogy a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon tartós zárlat keletkezett. A Nyugati pályaudvaron két vágány felett nincs feszültség a vezetékben, ez okozza a műszaki hibát. A szakemberek dogoznak a helyreállításon. A Budapest-Cegléd vonalon emiatt várhatóan 20-30 perccel meghosszabbodik a délutáni vonatok menetideje.

Az eset miatt a Tömörkény IC Szegedre 39 perces késéssel közlekedik. A Nyugatiból Nyíregyházára induló InterCity is késni fog.

Mint kiderült,

a Nyugati pályaudvaron egy perontető szerkezetét fújta le a szél, ez került a vezetékre, s okozza a zárlatot.

Senki nem sérült meg, a szakemberek dolgoznak a szerkezet biztonságos eltávolításán, illetve a perontető megerősítésén.