Nyitókép: MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred

Felszabadult Budafok, hatástalanították a bombákat

Infostart
2019. március 23. 16:55
Sikeresen kiemelték a Dunából és hatástalanították a Magyar Honvédség tűzszerészei a budafoki gázlónál talált két darab második világháborús, egyenként egytonnás amerikai bombát. A gyújtószerkezeteket kiszerelték, a robbanótesteket pedig elszállítják. A környéken elrendelt kiürítést és rendőrségi zárást 16:20 órakor feloldották, így a lakosok visszatérhetnek otthonukba, a 6-os számú főúton, a Nagytétényi úton és a MÁV érintett vasútvonalán is újraindulhat a közlekedés.

A honvédség búvárai kiemelték a Dunából a két egytonnás bombát Budafokon.

Daruka Norbert százados elmondta, hogy az egyik szerkezet 4 méteres vízoszlop alatt volt, a másik pedig a kövek között. A búvároknak nehéz dolga volt, rossz látási viszonyok között, többször is le kellett merülniük.

A két bombát az aknamentesítő hajóra emelték, ahol a tűzszerészek kiszerelték a gyújtószerkezeteket.

A művelet ideje alatt a rendőrség 1 kilométeres sugarú körben kiürítést és zárást rendelt el, az érintettek számára négy közeli befogadó helyet nyitottak meg. Budafok-Tétény önkormányzata korábban azt közölte, hogy mintegy négyezer embernek kellett elhagynia otthonát a művelet idejére.

A lakosok visszatérhetnek otthonukba, a 6-os számú főúton és az érintett utcákban, valamint a MÁV Kelenföld-Érd alsó közötti vonalszakaszán ismét megindulhat a forgalom.