Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Tárgyalni fog a kártalanításról a kormány a tankönyvesekkel

InfoRádió
2019. március 21. 19:02
Kártérítést kell fizetnie a kormánynak azoknak a tankönyvterjesztő cégeknek, amelyeket az uniós bíróság ítélete szerint megkárosított. Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden jogerősen is kimondta, hogy a magyarországi tankönyvkiadás és forgalmazás centralizálásával a kormány megsértette a cégek jogait.

A kormány a 2011-2012-es tanévben központosította a magyarországi tankönyvkiadást és forgalmazást. Emiatt három tankönyvforgalmazó cég az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, azt állítva, hogy ezzel sérültek az érdekeik. Az uniós testület tavaly igazat adott nekik, a döntés ellen a kormány fellebbezett, ezt a bíróság kedden elutasította.

A köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerint a mostani döntés egy elvi megállapítás. Maruzsa Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: az államnak ezeket a cégeket valamilyen szinten kárpótolnia érdemes a 2011-2012-ben elmaradt haszonért, de összegről a bíróság nem döntött.

A kárpótlás mértékéről a kormány a következő hetekben tárgyal a cégekkel. Ha nem tudnak megegyezni, ismét pereskedés következhet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma jónak tartja a jelenlegi, centralizált rendszert – hangsúlyozta Maruzsa Zoltán. Mint mondta, ennek köszönhetően tudták ingyenessé tenni a tankönyveket és született döntés arról, hogy 2020-tól minden könyvet ingyenesen kapnak a tanulók.

A piacon még mindig feszültséget okoz az, hogy a tankönyveket az állami kiadó fejleszti, így sok másik társaság hátrányos helyzetbe került – mondta a helyettes államtitkár, aki azonban kijelentette: a kormánynak elsősorban a tanulók a fontosak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Maruzsa Zoltán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást