Nyitókép: Pixabay

Új rendszer jön a hazai műtéteknél, nagyobb lesz a biztonság

Infostart
2019. február 26. 07:02
A vérellátó rendszer nemcsak hazánkban, de világszerte is folyamatos kihívásokkal szembesül, hiszen míg az igény egyre növekszik, a véradományok száma csökken.

Minderre megoldást nyújthat egy nemzetközileg már jól működő program, amelynek célja, hogy a műtétek előtti megfelelő előkészítéssel a betegeknek ne legyen szükségük vérátömlesztésre. Ezzel a súlyos szövődmények is elkerülhetők - írta a Magyar Nemzet.

A PBM (Patient Blood Management) program lényege, hogy a beteget a lehető legnagyobb biztonságban tudják megoperálni. Ez pedig magában foglalja többek között a páciensek előkészítését a műtétekre, a beavatkozások közbeni vérveszteség csökkentését, valamint a műtét után felmerülő kockázatok minimalizálását is.

Gál János, a Magyar ­Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnöke elmondta: hazánk egyáltalán nincs lemaradva, hiszen más országokban is csak 2017–2018-tól működik a protokoll. – Németországból és Romániából már adataink is vannak, amelyek bizonyítják: a programban részt vevő betegek hamarabb felépülnek és kevesebb komplikációval szembesülnek – sorolta, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy

véradásra mindig szükség lesz, a program ezt nem váltja ki.

A program elindítását Gál János szerint több tényező is motiválta.

– Az egyik, hogy akinek problémája van a vérképzéssel, annál a műtét utáni időszakban sokkal magasabb a rizikófaktora a szövődményeknek, amelyekbe bele is halhat. Emellett folyamatosan csökken – hazánkban és egész Európa-szerte – a rendelkezésre álló vérkészlet, hiszen a toborzások, kampányok ellenére még mindig kevés a véradó.

A harmadik tényező pedig az, hogy maga a véradás szövet­transzplantációnak minősül, így annak ellenére, hogy a lehető legbiztonságosabb, azonos vércsoportba tartozó vért adjuk, lehetnek szövődmények – hangsúlyozta Gál János, aki szerint ezt a komplex protokollt – amelyet hazánkban az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ) közösen igyekeznek elterjeszteni – már több országban sikeresen alkalmazzák, például Németországban és Romániában. Lényege, hogy a betegek saját vérét használja és őrzi meg.