Nyitókép: Varga György

Egyre hatékonyabban hajtja be a büntetéseket a MÁV

Infostart
2019. február 18. 10:47
Míg tavalyelőtt 63 millió forint folyt be a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, tavaly ez a szám már megközelítette a 100 millió forintot.

A vasúttársaság közleménye szerint 2017-ben és 2018-ban is 35–35 ezer jegyzőkönyvet állítottak ki a jegyvizsgálók bliccelés vagy egyéb vasúti szabálysértés miatt, vagyis a bevételek jelentős növekedése mögött a vasút követelésbehajtási hatékonyságának bővülése, teljesítményének fokozódása áll.

A MÁV-START munkatársai telefonhívásokkal, levélkampányokkal, SMS-ekkel szólítják fel az adósokat és ösztönzik őket együttműködésre. A követelésbehajtási kollégáknak széles eszköztár áll rendelkezésére az adósok fizetési hajlandóságának növelése, a követelések rendezésének feltételeit tartalmazó fizetési megállapodások megkötése érdekében.

Bizonyos nagyságrendig saját hatáskörben dönthetnek részletfizetésről, halasztásról, esetleges mérséklésről, így módjukban áll az adósok számára egyedi fizetési konstrukciókat kidolgozni.

A fizetési felszólító kampányok eredményeként 2018-ban 93 millió forint folyt be a vasúttársaság kasszájába, ez 46 százalékos növekedést jelent 2017-hez képest.

A tartozás rendezése, az adósság megfizetése nem csak a vasút, hanem az utas érdeke is - hívja fel a figyelmet a vasúttársaság. A fizetést megtagadó, a fizetési megállapodásban foglaltakat be nem tartó utassal szemben jogi eszközökkel lép fel a vasúttársaság. Az együttműködést megtagadók fizetési meghagyást kapnak, végső esetben pedig végrehajtás alá vonják jövedelmüket, ingó és ingatlan vagyonukat,

a jogi eljárás jelentős költségei szintén az adóst terhelik.

Tavaly csaknem fél ezerszer bocsátottak ki fizetési meghagyást, míg a végrehajtásra átadott esetek száma másfél százra rúgott. A végrehajtások során számos esetben terhelték meg az adósok ingatlanját, és volt olyan eset is, hogy az autójukat foglaltatták le az adósság fejében.