Öt perc alatt hat autó csúszott az árokba ugyanott

Infostart
2019. február 1. 04:48
Egymást érik a balesetek a Békés és Mezőberény közötti 470-es főút egyik szakaszán. Akadt olyan nap, amikor hat autó csúszott az árokba ugyanott, alig öt perc alatt.

Valóban számos baleset történik a szakaszon – tájékoztatta Siklósi István a BEOL-t. Mezőberény polgármestere elmondta, a január elején történt balesetek kapcsán megkereste a Magyar Közút illetékeseit, hogy egy táblával mindenképpen figyelmeztessék az autósokat a csúszós szakaszra.

Az útszakasz melletti farmon élő hölgy szerint is sokan csúsznak árokba a környéken, a balesetek közül jó néhány azonban nem szerepel a statisztikákban, ha nincs személysérülés, kihúzatják magukat, és nem szólnak a rendőrségnek.

Január elején hat autó csúszott az árokba öt percen belül.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 470-es számú főút Békés és Mezőberény közötti szakaszán, az elmúlt hetekben jelentősen emelkedett a balesetek száma, pedig az elmúlt években a megjelölt útszakaszon nem történt személysérüléssel járó közlekedési baleset. Először tavaly december 26-án történt személysérülés a szakaszon.

A rendőrség a helyzet javításáért több intézkedést tett. A Békési Rendőrkapitányság naponta többször ellenőrizteti az útszakaszt, a Mezőberényi Rendőrőrs járőrei rendszeresen figyelik az útviszonyokat. A kapitányság vezetője levélben kérte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, hogy lehetőségeikhez mérten végezzenek ellenőrzéseket, és szükség esetén gondoskodjanak a síkosságmentesítésről.

A jelenleg ideiglenesen kihelyezett, útépítésre figyelmeztető és 40 km/h sebességkorlátozást jelző tábla helyett a rendőrség a balesetek megelőzése érdekében állandó sebességkorlátozást javasol bevezetni. A forgalomtechnikai változtatások bevezetése és az útviszonyok javítása, a síkosságmentesítés nem a rendőrség hatásköre, feladata.