Nyitókép: Pixabay.com

Vasúti mellékvonalak - bezárás helyett más várható

Infostart / InfoRádió
2019. január 31. 10:17
A Vasutasok Szakszervezetének elnöke és a Közlekedő Tömeg Egyesület is úgy tudja, vasúti mellékvonalakat zár be a MÁV. A vasúttársaság és az érintett tárca azonnal reagált: szó volt ilyesmiről, de nem következik be.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint vasúti mellékvonalak bezárását is magával vonhatja a közösségi közlekedés tervezett átalakítása. Meleg János az InfoRádiónak úgy vélekedett: a kormánynak erről határozott elképzelése van.

"A kormány részéről még nincs információnk, hogy mikor kívánják ezt a lépést meghozni, de ha az előző időszak eseményeit figyelembe vesszük, vasúti vonalakat is érinthet a racionalizálás" - fogalmazott. Mint visszaemlékezett, Kóka János minisztersége idején számos polgármester a szakszervezet mellé állt a szárnyvonal bezárása ügyében, kíváncsi, hogy ez most is így lesz-e, illetve hogy az utazóközönség hogyan reagál.

Közlekedő Tömeg: 12-14 vonalról van szó

A Közlekedő Tömeg Egyesület alapítója, Gyöngyösi Máté információi szerint összesen 12-14 vasútvonal bezárását tervezi Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója, hogy csökkentse cége többmilliárdos hiányát

Esztergom, Nyíregyháza, Pápa, Komló, Mohács környéki vonalakról lehet szó.

"Úgy tudjuk, ez nem az innovációs tárca, hanem a MÁV vezetőjének személyes indítványa, ugyanis cége több tízmilliárdos hiányt halmozott fel az elmúlt időszakban, a szóban forgó vonalak megszüntetésével próbálják kompenzálni a kiesett összeget" - fogalmazott Gyöngyösi, hozzátéve, a bezárás nem jelent megtakarítást, sőt, inkább csak kiadást.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az esetenként napi két járatot kétóránkénti közlekedésre kellene sűríteni, és

azokon a helyeken, ahol 20-30 km/h-val járnak a vonatok, ott "fel kellene fejleszteni 80-ra", de semmiféle ilyen állami törekvést nem látnak, és az állam ilyen irányú tervezésébe az egyesületet nem is vonták be.

A jelenleg is zajló beruházások ugyanakkor Meleg János szakszervezeti vezető számára azt is jelzik, hogy

a kormány a vasúti közlekedést részesíti előnyben az autóbuszossal szemben.

"Fónagy János államtitkár miniszterelnöki megbízottként feladatul kapta, hogy a közösségi közlekedés összehangolása megtörténjen. Ennek első lépése lenne a távolsági buszos és vasúti jegyvásárlás egységesítése. Én azt gondolom, hogy

a következő egy kormányzati döntés lesz, amikor eldől, a buszt vagy a vasutat részesítik előnyben.

Az uniós források a vasutat részesítik előnyben, és úgy gondolom, hogy a kormány is."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vasúti mellékvonalak bezárása - szakszervezet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Vasúti mellékvonalak bezárása - MÁV
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Vasúti mellékvonalak bezárása - Közlekedő Tömeg
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást