Nyitókép: Pexels

Kibővítik a GYED jogosultjainak körét

Infostart
2019. január 30. 20:29
A következő év elejétől jár a GYED azoknak a nevelőszülőknek is, akik két év alatti gyermekeket nevelnek - közölte Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Gyulán.

A kormányzat azt szeretné elérni, hogy jelentkezzenek nevelőszülőnek azok, akik elhivatottságot éreznek az iránt, hogy segítsenek egy családon, gyermeken átmeneti neveléssel. A nevelőszülői hivatás támogatására indították a Befogadlak nevű programot, és ennek jegyében vezetik be 2020-tól a GYED kibővítését is azokra a nevelőszülőkre, akik két évesnél fiatalabb gyermeket nevelnek.

A szociális munka egyházi tanítása című, a Gál Ferenc Főiskola által szervezett konferencia előtt az államtitkár arról is beszélt, hogy a magyarországi gyermekvédelmi ellátás intézményeinek 38 százalékát egyházi fenntartók üzemeltetik, ezért rendkívül fontos, hogy olyan oktatás legyen a rendszer mögött, amelyből kikerülők később egyházi intézményekben is tudnak szolgálni.

Fülöp Attila az InfoRádióban elmondta: a gyerekvédelemben mintegy 38 százalék, a szociális területen mintegy 20 százalék az egyházi fenntartók jelenléte. Ennek természetes következménye, hogy az intézményekben szükség van utánpótlásra is, amihez pedig elengedhetetlen a megfelelő felsőoktatási képzés. Erről szólt a gyulai rendezvény.

A gyerekvédelemben ma 23 ezer gyerek nő fel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyházak gyermekvédelmi szerepvállalása konferencia - Fülöp Attila
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást