A politika sokszínűvé válása miatt a történelemképek is módosulnak – nyilatkozott Romsics Ignác történész tanulmánykötetéről, ami az első világháborúról és a magyarországi 1918-19-es forradalmakról szól. Mint mondta: pályája elején, a '70-es években ezeket a forradalmakat, valamint a Horthy-korszakot az akkor uralkodó kánonnal szembehelyezkedve értékelte, másfajta narratívát állított fel. Az akkor általa megfogalmazottakkal a mai napig egyetért, hiszen – mint hozzátette – azóta se tártak fel olyan tényeket, melyek cáfolnák azokat.
A történész kiemelte:
az említett időszakról emlékezetpolitikai és publicisztikai szinten nagyon szélsőséges véleményeket lehet hallani és olvasni.
Romsics Ignác úgy látja: az 1914-es és a 1918-as év a világ jelentős része számára semmit nem jelentett, csak Európa – és különösen Közép- és Kelet-Európa – szempontjából volt nagyon fontos. Ebben az időben „olyan átalakulás kezdődött, amelynek a hatásai és következményei a mai napig érvényesek”. A történész szerint az újrakezdés, tehát 1919-es és 1920-as év fontosabb korszakhatár a 20. században, mint a háború kezdete.
Háború után
A meghirdetett demokratikus célok valóra váltásával Károlyi Mihály késlekedett, de nem kell őt ördögként feltüntetni – véli Romsics Ignác. Hozzátette: ennek az értelmezésnek a gyökerei a Tormay Cécile híres, naplónak álcázott visszaemlékezéseiben olvashatók. 1945 után egy másik egyoldalúság uralkodott: idealizálták a 18-19-es forradalmat, különösen a Tanácsköztársaságot.
Károlyit azonban sokáig nem idealizálták, mert szembefordult Rákosival a Rajk-per miatt
– tette hozzá a történész.
Romsics Ignác emlékeztetett: Károlyi Mihály rehabilitációja a 60-as évek után kezdődött el. Az egykori miniszterelnök, „akármilyen ügyetlen módon is, de demokráciát akart” – mondta a történész, hozzátéve: 1918 őszén, amikor hatalomra került, Teleki Páltól kezdve Bethlen Istvánon át Bánffy Miklósig sokan mögé álltak, mert azt gondolták, neki van esélye kivívni a békét.
Romsics Ignác Károlyi Mihály legnagyobb politikai ellenfeléről, Tisza Istvánról azt mondta:
azt az álláspontot képviselte, hogy a háborúból csak rosszul tud kikerülni az Osztrák-Magyar Monarchia.
Ha győz, Ferenc Ferdinánd olyan föderalista rendszert alkotott volna, amely a dualizmussal összeegyeztethetetlen. A szláv lakosság száma ugyanis nagy valószínűséggel megnőtt, a magyarság aránya pedig 20 százalék alá csökkent volna a monarchiában. A háború elvesztése pedig – Tisza szerint – a „sírgödörbe” vezető utat jelentette – vélekedett a történész. Romsics Ignác hozzátette: Tisza Istvánt emlékeztették, hogy veszélyben van, de ő nem akart kitérni a sorsa elől.
A történész kiemelte: a Monarchiával és Magyarországgal szemben több állam is törekedett területszerzésre. Míg Románia Erdélyt, Szerbia a délszlávok lakta területeket, Olaszország Isztria környékét kívánta megszerezni, a szlovák és a cseh nacionalizmus is utat keresett magának.