Nyitókép: MTI/Varga György

Életveszély a magyar utakon

Infostart
2019. január 25. 05:00
A közlekedési balesetekben elhunyt áldozatok családtagjait támogató alapítvány arra figyelmeztet: a látási viszonyok és az utak állapotának romlása akár halálos veszélyt is jelenthetnek a téli utakon.

Télen a sajátos útviszonyokhoz való alkalmazkodás hiánya, azaz a relatív gyorshajtás és a követési távolság be nem tartása okozza a legtöbb balesetet. Így a megcsúszó autók miatt a városokban elsősorban a koccanásos, míg az országutakon és autópályákon az ütközéses balesetek száma nő meg ilyenkor – figyelmeztet közleményében a közlekedési balesetekben elhunyt áldozatok családtagjait támogató Szent Kristóf Alapítvány.

Azt javasolják, hogy amikor az idényben először lefagy az út vagy leesik a hó, biztonságos helyen próbáljuk ki, miként változott meg a téli körülmények között a kocsink viselkedése. Óvatosan teszteljük a fékrendszer működését, a gumiabroncsok tapadását és a megváltozott fékutakat is.

A havas utat könnyű észrevenni, ilyenkor általában jobban vigyáznak az autósok, de fokozott óvatossággal kell lenni például a hajnali jegesedés során jégpáncéllal bevont utakon is, illetve amikor a száraz vagy sónedves útról – vélhetően – csúszós felületre, például mellékutcába vagy felüljáróra, hídra hajtunk. Arra figyelmeztetnek, hogy

a korszerű vezetéstámogató rendszerek sem tudják a fizika törvényeit felülírni,

ezért az ezekbe vetett bizalmunk se kényelmesítsen el minket.

Sokat tehetünk a biztonságos közlekedésért azzal is, ha autónkat felkészítjük a télre: ellenőrizzük a gumiabroncsok állapotát, profilmélységét, a világítást és a fűtésrendszer állapotát. A közlemény arra kéri az autósokat, hogy a reggeli sietségben se sajnálják az időt attól, hogy megfelelően letakarítsák a jármű szélvédőjét és a többi ablakot, hiszen

a havas, jeges, párás felületek fokozott veszélyt jelenthetnek

különösen olyankor, amikor a korai szürkület és gyakran ködös, csapadékos idő miatt a láthatóság egyébként is drasztikusan romlik.

Nemcsak a sofőröknek, hanem a gyalogosoknak is fokozottan kell ügyelniük ilyenkor arra, nehogy közlekedési baleset áldozataivá váljanak. A láthatóságukat segíti például, ha nem sötét, hanem élénk színű ruhát választanak. Érdemes továbbá – szemkontaktus keresésével, a jármű lassításának ellenőrzésével – még a zebrára lépés előtt is meggyőződniük arról, hogy a sofőr valóban észrevette-e őket.