Nyitókép: Pexels

Sok összetevős a magasabb fővárosi gyógyszerfogyasztás

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2019. január 24. 21:45
A fővárosi gyógyszerfogyasztásban megjelenik az agglomerációból érkezők fogyasztása is - hangsúlyozta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, miután a Világgazdaság arról írt, hogy az egy lakosra jutó éves gyógyszerforgalom összértéke 48 ezer forint volt 2017-ben, ami Budapesten tízezer forinttal haladja meg az országos átlagot.

Az elmúlt évek adatait ismerve a gyógyszerészek tapasztalata az, hogy az egy főre jutó gyógyszerfogyasztásban mind dobozszámban, mind forintértékben Budapest vezető helyen szerepel - tudta meg az InfoRádió Hankó Zoltántól, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökétől.

Ennek szerinte nyilván szociológiai okai is vannak, ugyanakkor a patikusok úgy látják, a forgalmi adatokban az agglomerációnak a gyógyszerfogyasztása is megjelenik valamilyen szinten. Ráadásul

a négy orvosegyetemi város környékén az egy főre jutó gyógyszerfogyasztás úgyszintén általában magasabb, csakúgy, mint a támogatási hányad és az egy gyógyszeres dobozra jutó átlagos forintérték is.

Ez Hankó szerint azért lehet így, mert az egyetemeken "a napi gyakorlatnál valamivel modernebb gyógyszerezést is folytatnak".

A gyógyszerturizmus miatt a határtelepülések is eltérést mutatnak az átlagtól az egy főre jutó gyógyszerforgalomban.

Szociológiai különbségek

Közben azokban az országrészekben, ahol nincs annyi pénz gyógyszerre, illetve nehezebb a hozzáférés az ellátáshoz, ott kevesebb gyógyszer fogy. Még úgy is, hogy a gyógyszertári lefedettség a törvénynek köszönhetően megfelelő, csupán Vas és Nógrád megyében jut egy kicsivel kevesebb gyógyszertár adott létszámú embertömegre - mondta Hankó Zoltán. Hozzátette: az aprófalvas települések egészségügyi- és gyógyszerellátása mindig nehézkesebb volt, mint a nagyvárosoké, és ez a mai napig is tapasztalható.

A városokban a nem vényköteles gyógyszerek és egyéb termékek forgalma nagyobb, ez nyilván - mint a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke rámutat - összefügg a városi emberek életmódjával, egészségtudatosabban élnek, mint más országrészekben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hol fogynak jobban a gyógyszerek?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást