Nyitókép: Pixabay.com

Szállodaszövetség: nevek nélkül gyűjtik az adatokat

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2019. január 23. 19:17
A turizmustörvény módosításának értelmében a szálláshelyek idén nyártól a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatbázisába fogják feltölteni a vendégeik adatait, amelyekhez a rendőrség és az adóhatóság is hozzáférhet. A Demokratikus Koalíció feljelentést tett az Európai Bizottságnál, és aggályait fogalmazta meg a Társaság a Szabadságjogokért is. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Magyar Időknek adott interjúban cáfolta, hogy veszélybe kerülnek a szállóvendégek bizalmas adatai, és ugyanezt mondta az InfoRádiónak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke, Flesch Tamás az InfoRádión keresztül igyekezett eloszlatni egy félreértést, mely szerint illetéktelen kezekbe kerülhetnek a szállóvendégek adatai az új turizmustörvény alapján.

"Semmilyen plusz dolgot nem kell tennie a vendégnek és semmilyen plusz dolog nem fog vele történni. Eddig is, amikor a szállodába odament, be kellett mutatni az iratait, be kellett jelentkeznie.

A kérdés csupán annyi, hogy mi fog történni ezután az ő adataival"

- világított rá Flesch Tamás, majd így folytatta: "Eddig is rögzítettük az adatokat, az Európai Unióban a GDPR irányelvek megadják, hogy hogy kell kezelni az adatokat, ez nagyon szigorú adatkezelési rend. Amit most bevezetnek nyártól a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ égisze alatt, hogy

az adatok teljesen anonim módon, tehát név és minden más nélkül, csak nemzetiséggel és a pénzköltéssel megy egy központba, ahol fel tudják dolgozni, milyen nemzetiségből milyen költések voltak.

Rendelkezésre fog állni bizonyos statisztika, és nem 50-80 nap késéssel" - mutatott rá Flesch Tamás.

Arra reagálva, hogy a rögzített adatokba a rendőrség is betekinthet, Flesch elmondta, "bármilyen adatba betekinthet a rendőrség, ha arra van jogi felhatalmazása, enélkül nem teheti meg ezt,

nem ezen a rendszeren keresztül fogják megfigyelni az embereket".

A diszkréció tehát - "nem is kérdés" - nem sérül. A rendszer egyébként Németországban, Ausztriában, de Horvátországban és másutt is működik.

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője szerint az új szabályozás sérti az uniós adatvédelmi elveket,

a DK pedig az Európai Bizottsághoz fordul a turizmustörény módosítása miatt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szállodai adatgyűjtés - szállodaszövetség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást