Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Megerősített szolgálatban a mentők

Infostart
2018. december 31. 15:28
Idén már 1,2 millió embernek segítettek. Az év végi ünneplésre több emberrel és autóval készülnek.

Elhivatott és tartós munka folyik a mentők megújításáért - mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Az Országos Mentőszolgálat hagyományos szilveszteri sajtótájékoztatóján Horváth Ildikó megköszönte a mentőszolgálat dolgozóinak egész éves munkájukat. Köszönetet mondott továbbá azoknak a laikusoknak, akik nem csak mentőt hívnak, hanem segítenek is az életmentésben.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője elmondta: az év elején a Szív City néven indított közösségi mobilapplikáció révén már húsz ember életét sikerült megmenteni a lakosság segítségével.

A szóvivő hozzátette: az Országos Mentőszolgálat dolgozói az idén 1,2 millió embernek nyújtottak segítséget, mintegy 30 ezer esetben végeztek életmentő beavatkozást, köztük kétezer sikeres újraélesztést.

Fejlesztések 2019-ben is

Kiemelte: rendkívül aktív és eredményes évet zárnak, ami a fejlesztésekben is megmutatkozott: 25 mentőállomás felújítását készítették elő, 117 új mentőautó beszerzésére volt lehetőségük. Így a mentőautók átlagéletkora már az év elején hat év alá csökkent. A fejlesztések a jövőben is folytatódnak - emelte ki a szóvivő, példaként említve, hogy további 160 mentőautó beszerzését tervezik.

Győrfi Pál jelentős lépésnek nevezte, hogy befejeződött a mentőszolgálat működésének digitális átállása, és csatlakoztak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT). Így

a mentők a betegek ellátásakor a dokumentációt azonnal feltölthetik egy központi rendszerbe, ahol egyúttal ők is hozzáférhetnek a beteg kórtörténetéhez.

Győrfi Pál és Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos is felhívta a figyelmet a szilveszteri veszélyekre, kiemelten a pirotechnikai eszközök használatával és az alkoholfogyasztással összefüggésben.

Győrfi Pál elmondta, tavaly 15 pirotechnikai balesethez kellett kivonulniuk, az idén már két ilyen eset is volt.

Plusz 15 kocsi szilveszterre

Golopencza Pál elmondta, szilveszterre 15 kocsival többet állítottak szolgálatba és a mentésirányítást is megerősítették. "Mindenhova el fogunk jutni" - jelentette ki.

A szolgálatvezető főorvos elmondta, 900 és 1000 közötti riasztással számolnak január elsején reggelig.

Az aktuális veszélyek kapcsán kiemelt: fagypont körüli hőmérséklet várható, amikor megnő - különösen ittas állapotban - a kihűlés veszélye. Felhívta a figyelmet a mértékletes alkoholfogyasztásra, és kérte, hogy alkoholos állapotban senki ne üljön volánhoz.