Teljes körű állami garanciával kerül forgalomba jövőre a nyugdíj-előtakarékossági állampapír - a nap hírei

Infostart
2018. december 28. 22:15
Nagy Imre szobrának elszállítása miatt tüntettek a fővárosban. Kairóban két turista meghalt, amikor terroristák felrobbantottak egy turistabuszt.

Teljes körű állami garanciával hozza forgalomba jövőre a nyugdíj-előtakarékossági állampapírt az Államadósság Kezelő Központ. Barcza György vezérigazgató elmondta: a részleteken még dolgoznak, de a tervek között szerepel, hogy az értékpapír infláció feletti prémiummal kerüljön forgalomba, a futamidő attól függ, hogy a vásárló mikor tervez nyugdíjba vonulni.

Az idén meghaladja az 51 milliárd forintot a Babakötvényhez tartozó Start számlára befizetett összeg. Ez több mint 30 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Pénzügyminisztérium. A tárca közleménye szerint a 6 ezer forint éves állami támogatásnál és a jelenleg 5,4 százalékos kamattal ez az egyik legjobb pénzügyi gondoskodási lehetőség.

A kormány egyelőre nem döntött a minimálbérről, a munkaadók és a szakszervezetek megállapodására vár. Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, azt szeretnék, hogy a felek kihasználják még a hátralévő három napot a tárgyalásokra. A munkaadók 5 százalékos emelést ajánlanak a jövő évre, a szakszervezetek ennek legalább a dupláját követelik.

Nem vesznek részt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen a kormánypártok, január 3-án - közölte a Fidesz. A napirendi pontok között szerepelne a parlamenti képviselők jogainak védelméről szóló általános vita. Az ellenzék azt is tárgyalná, hogy jogellenesen vezették a Ház december 12-i ülését, amelyen a munka törvénykönyvének módosítását is elfogadták.

Gyertyagyújtással tiltakozott az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Nagy Imre Társaság a fővárosban Nagy Imre szobrának elszállítása miatt. Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája emlékeztetett: a szobrot 1996-ban, a mártír miniszterelnök születésének századik évfordulóján közadakozásból állították fel. A Vértanúk teréről elvitt Nagy Imre szobrot a kormány a Jászai Mari térre helyezteti át, helyére a vörösterror áldozatainak egykori emlékműve kerül.

Új üzemmel bővíti kapacitásait a Richter Oroszországban. Beke Zsuzsa, a gyógyszergyártó PR vezetője a Portfóliónak elmondta: az orosz kiszerelő üzemben nem csak a csomagolási munkafázist végzik majd, hanem teljes spektrumú gyártáskihelyezésről van szó.

Jövőre 2 milliárd forintos keretösszeggel újraindul a konvektorcsere program – jelentette be a fenntarthatóságért felelős államtitkár. Weingartner Balázs közölte: a pályázat a költségek 60 százalékát fedezheti, egy háztartás vagy magánszemély 750 ezer forint támogatást kaphat.

Az idén Mészáros Lőrinc lett Magyarország leggazdagabb embere a Forbes Magyarország magazin összeállítása szerint a felcsúti vállalkozó vagyona meghaladta a 380 milliárd forintot, és megelőzte az eddig listavezető OTP-vezér Csányi Sándort.

Hepatitis Bizottság alakult az emberi erőforrások minisztere felkérésére. A cél, hogy az Egészségügyi Világszervezet irányelveit teljesítve 2030-ra eltűnjön a Hepatitis C vírus Magyarországról, ahol mintegy 70 ezerre tehető a betegek száma, közülük 50 ezren fertőzőképesek.

Oroszország határkerítést épített a Krím félsziget északi részén. Az intézkedést a terület parlamentje a kijevi kormány állítólagos fenyegetésével indokolta. A 60 kilométer hosszú határkerítés mentén több száz térfigyelő- és hőkamerát, illetve szenzort telepítettek. A két ország viszonya 2014-ben romlott meg, amikor Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet, és azóta támogatja Ukrajna keleti részén az oroszbarát szakadár erőket.

Kairóban ketten meghaltak és 12-en megsebesültek, amikor terroristák felrobbantottak egy turistabuszt. A merénylet a gízai piramisok közelében történt. Az egyiptomi belügyminisztérium szerint két vietnami turista vesztette életét, amikor az ismeretlen elkövetők működésbe hoztak egy pokolgépet az autópályán elhaladó jármű mellett.