Nyitókép: Pixabay.com

Hihetetlen nagy butaságot követett el két 13 éves fiú

Infostart
2018. december 20. 19:03
Szánkózni indultak a biatorbágyi lurkók, útba ejtették a halastavakat is, és ha már így volt, rámentek a jégre, ami beszakadt alattuk.

Szerda délután egy 13 éves fiúra bukkantak Biatorbágyon az utcán, teljesen átázott ruhában. A járókelőknek a fiú elmondta, hogy ráment egy barátjával egy halastó jegére, ami beszakadt alattuk. Azt is hozzátette, hogy nem tudja, barátja hol lehet.

A fiút azonnal a körzeti megbízotti irodába vitték, ahol pokrócba "csomagolták" a fiút, majd beültették egy fűtött szolgálati autóba. Ezt követően indultak a szerencsétlenség helyszínére, és polgárőrök bevonásával keresni kezdték a másik fiút, akit egy erdős útszakasz mellett, a tavak közelében meg is találtak, szintén csurom vizesen.

A gyermekek bármilyen sérülés nélkül megúszták az esetet. Elmesélték azt is, hogy szánkózni indultak, csak útba ejtették a tavakat is. A náluk lévő mobil le volt merülve, azon nem tudtak segítséget hívni - olvasható a Police.hun.

A gyerekeket ezt követően szüleiknek átadták a szükséges figyelmeztetésekkel együtt.

A hatóságok felhívják a figyelmet arra, hogy a hazai vizek jegére egyáltalán nem biztonságos rálépni, egyúttal jelenleg tilos is.