Nyitókép: Pixabay.com

"A szülészeteken előtérbe került a biztonság"

Infostart / InfoRádió
2018. december 7. 21:17
Változnak a szülő nők elvárásai, ezt pedig a szakmának is követnie kell - mondta az InfoRádiónak Incze Tímea, a budapesti nemzetközi szülészeti konferenciát szervező, Mindent a Nőkért Alapítvány vezetője.

2018-ban a Mindent a Nőkért Alapítványnak lehetősége volt ellátogatni afrikai, indonéziai, dél-amerikai kórházakba.

"Nyilván nem feltétlenül az elmaradott országokhoz kell hasonlítani magunkat, de ha a világ nagy területén a szülészeteken körbejárunk, visszatérve Magyarországra azt érezhetjük, hogy igen szerencsés és kiemelkedő helyzetben vagyunk" - fogalmazott az InfoRádiónak a szombatig tartó nemzetközi szülészeti konferenciát szervező alapítvány szakmai vezetője, Incze Tímea.

Szerinte a területen nincsenek olyan nagy problémák, amilyen rémhírek terjednek, és nagy az igyekezet abban is, hogy egyre inkább családbarát legyen egy-egy szülészet.

Közben viszont

változnak a szülő nők elvárásai, ezt pedig a szakmának is követnie kell.

Ma már természetes és ismert minden intézmény előtt, hogy az apukák bent lehetnek a szüléskor, és egyre elterjedtebb az "aranyóra" is, ami szerint már a szülés utáni pillanattól az anya testi közelségében van a legjobb helyen a baba.

A konferencia megnyitóján elhangzott, hogy a népességfogyás egyik lehetséges megoldása a magyarországi szülészeti élmények javítása. Pap Károly, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház szülészet-nőgyógyászati osztályát vezető főorvos, az esemény védnöke pedig egyebek között arról beszélt, hogy

az elmúlt ötven évben a szülészeteken előtérbe került a biztonság,

és ma Magyarország bizonyos mutatókat tekintve már jobban teljesít, mint például Hollandia vagy Anglia.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szülészeti konferencia - Incze Tímea
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást