eur:
395.93
usd:
366.9
bux:
65646.69
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Joulupukki, a lappföldi Mikulás a MikulásGyár karitatív akció megnyitóján a budapesti Millenáris Parkban 2018. november 30-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Jobb adni, mint kapni - nagy adományozási körkép

A cipősdoboz akciótól a MikulásGyárig számos adománygyűjtéssel segítik idén is a rászorulókat az adventi időszakban.

A Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Várban, a Deák Ferenc téren, valamint országszerte 300 gyűjtőponton december 20-ig várja a cipősdoboz adományokat. Vagy akár egy online felületen virtuálisan is össze lehet állítani egy-egy csomagot. Berczelly Rékát a Baptista Szeretetszolgálat szóvivője közölte: tavaly több mint 50 ezer dobozt gyűjtöttek, és az a cél, hogy idén ezt is meghaladják.

"Sok olyan rászoruló gyermek van, aki ezen a cipősdobozon kívül nem is kap mást karácsonyra”

- emelte ki.

A Katolikus Karitász is ajándékcsomagokat gyűjt az adventi időszakban az Angyalbatyu országos ajándékgyűjtő akciójuk keretében. December 19-ig a karitász honlapján megtalálható gyűjtőpontokon várják a felajánlásokat.

A Katolikus Karitász november 25-én indította el hagyományos adventi segélyakcióját „Tárjátok ki szíveteket” címmel. A 1356-os adományvonal hívásával vagy a számlaszámra utalt pénzadománnyal rászoruló családokat segíthetik a téli időszakban és karácsonykor. December 3-tól minden hétköznap tartanak ételosztást és száz családot támogatnak kályhával és igény szerint tűzifával.

A Ferences Alapítvány az Egytál – melegétel rászorulóknak programot működteti. Szegény embereket hívnak meg ünnepi étkezésre a karácsony előtti napokban, amelyet a ferences testvérekkel, szegénygondozó nővérekkel és segítőikkel egy asztalnál, szeretetteljes közösségben fogyaszthatnak el. A Ferences Alapítvány honlapján keresztül ezerforintos virtuális ebédjegyek megvásárlásával lehet támogatni a kezdeményezést.

Sportolók, színészek közreműködésével, mézeskalács sütéssel indul az Ökumenikus Segélyszervezet "Szeretet éhség" kampánya. Az adventi időszakban gyűjtött pénzt egész évben felhasználják például a tűzifaprogramra, rászoruló családok és hajléktalanok támogatására.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója közölte: az összefogás a sok kicsi sokra megy csodájáról szól, hiszen egyszerű kis összegben is adományozni. A 1353-as adományvonal hívásonként 250 forinttal támogatást jelent, emellett aki a Bazilika előtti karácsonyi vásárban adományoz majd, kap egyet a mézeskalácsszívek közül.

Az ország 120 településén, 200 helyszínen gyűjtöttek élelmiszert az Élelmiszerbank Karácsonyi Adománygíűjtésén. A szervezet külső kapcsolatokért felelős igazgatója, Sczígel Andrea az InfoRádiónak elmondta, 20 százalékkal haladták meg a tavalyi gyűjtés eredményeit:

284 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze.

A MikulásGyár december 21-éig a Millenáris Parkban és a Lurdy Házban várja az ajándék adományokat. A magyar posta is bekapcsolódik a gyűjtésbe, térítésmentesen viszi el a csomagokat - mondta az InfoRádiónak Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervezője.

Most vasárnapig rászoruló gyerekeknek gyűjt mesekönyveket a Libri-Bookline. Karácsonyi kampányában a cég arra kéri az olvasóközönséget, hogy megunt gyerekkönyveit vigye el a 30 Mesepont egyikére, s szerezzen örömet vele egy-egy gyereknek - hangsúlyozta Sándor Gabriella marketing igazgató. A Mesepontok a könyvesboltokban vagy azok közelében találhatóak.

A Paloma udvar designboltjaiban különböző korosztályoknak alkalmas gyermekjátékokat gyűjtenek. December 19-éig várják a felajánlásokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Zuglói Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekek számára. A projekt sajtóreferense, Dorogman Hédi közölte: bármilyen gyerekjátékot várnak.

A Vörösmarty téri Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásárt szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ „Hungarikummal a kárpátaljai magyar árvákért!” címmel indított adománygyűjtő akciót a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon árváinak támogatására. A Nagydobronyban működő intézmény több mint hatvan lánynak ad otthont, köztük fogyatékkal élőknek is. Az adakozók a Vörösmarty téri vásáron a Jótékony pálinkázás elnevezésű standot keressék, ahol a világ legnagyobb, 32 literes pálinkáspoharából kóstolhatják meg a hungarikum italt, illetve egy emlék pálinkáspohárral is megajándékozzák őket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×