Meghalt Princz Gábor

Infostart
2018. november 17. 17:15
Elhunyt Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója - értesítette a család az ATV-t.

Princz Gábor 62 évesen tragikus hirtelenséggel hunyt el Bécsben.

Temetését akaratának megfelelően szűk családi körben tartják majd.

Moszkvában született 1956-ban, gimnáziumi és felsőfokú tanulmányait is ott végezte, később a budapesti Marx Károly Közgazdasági Egyetemre járt. Az egyetem elvégzése után a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt 1988 tavaszáig, részt vett a Postabank létrehozásában. 1998-ig a Postabank elnök-vezérigazgatója volt.

Princz Gábort és helyetteseit 2004-ben 36 milliárdos hűtlen kezelés vádjával állították bíróság elé. A vád szerint 1995 és 1997 között szándékosan megszegték törvényi kötelezettségeiket, hibás üzletpolitikát folytattak, sorozatosan megtévesztették a bank tulajdonosait és a bankfelügyeletet, nem képeztek céltartalékot és prosperáló bank látszatát keltették.

A per 2009-ben ért véget, a jogerős ítélet szerint Princz Gábor 3,6 millió, három egykori helyettese pedig fejenként 1,5 millió forint pénzbüntetést kapott.