Nyitókép: Pexels

Orvosok készülnek a csengeri örökösnő átvilágítására

Infostart
2018. november 16. 17:23
Sz. Gáborné ügyvédje szerint a börtönben rendkívül lefogyott, új vallomást azonban nem tesz.

A Zoom.hu cikke szerint igazságügyi orvosszakértő vizsgálja meg az előzetes letartóztatsában lévő, rendkívül lesoványodott csengeri örökösnőként elhíresült Sz. Gáborné egészségi állapotát. A lapnak nyilatkozó ügyvéd, Helmeczy László elmondta azt is,

jövő héten védence fizikai és lelki állapotát is felmérik. Az igazságügyi szakértői vizsgálatot az asszony elleni nyomozást végző Nemzeti Nyomozó Iroda előterjesztésére rendelték el

- tette hozzá az ügyvéd, aki szerint a több mint két hónapja előzetesben ülő csengeri örökösnő a börtönkórházat többször is megjárta, ma alig 40-50 kiló.

Sz. Gáborné újabb vallomást az utóbbi hetekben nem tett, így szeptemberi megnyilatkozása az utolsó - de az első is azóta, hogy a csalással gyanúsított nőt svájci bújkálásából nemzetközi körözés alapján hazahozták.

A csengeri asszonyt a nyomozók azzal gyanúsítják, hogy közel félszáz embert csapott be, és tőlük jelentős összegeket - egyesektől évek alatt összesen százmillió forintot - kért kölcsön arra hivatkozva, hogy csak rövid időre van szüksége rá, mert hamarosan hozzáférhet az apja után neki járó ezermilliárd forintos, külföldön fellelhető örökséghez. Sz. Gáborné legutóbbi vallomásában sem tagadta, hogy kölcsönkért kisebb-nagyobb összegeket, de állítása szerint abból csak a hagyatéki eljárás költségeit akarta fedezni, és mindent vissza akart adni, ha hozzájut a pénzéhez. Az akkori vallomás még érdekesebb része, hogy abban szóba került Kósa Lajos volt debreceni polgármester, akit - Kósa állítása szerint - a nő szintén átvert.

Kósáról a csengeri asszony legutóbbi vallomásában azt állította, hogy kiutazott vele Svájcba is intézni a hagyatékot, ezért Sz. Gáborné és ügyvédje is kérte, tanúként Kósát is idézzék be.

A nő üzleti érdekeltségei közül a csengeri italmérést üzemeltető Maláj Gabi Bt.-t éppen felszámolják, a Kósa feleségének áron alul egy vállalkozást eladó Fiák Istvánnal közös kft.-t pedig már törölték is.