Ne gyújts rá! nap: csak a kocadohányosok száma csökken

Infostart
2018. november 16. 18:05
Az alkalmi cigarettázók önmegtartóztatását is figyelembe véve 2009 és 2014 között 31-ről 29 százalékra csökkent a dohányzók száma Magyarországon. A passzív dohányzás viszont szintén súlyos betegségek forrása - mutat rá a Heves megyei tisztifőorvos.

November 15. a "Ne gyújts rá!" dohányzásellenes világnak. Ennek apropóján kérdezte Molnár Márta Heves megyei tisztifőorvost a Heol.hu, aki elmondta,

2009 és 2014 között a magyar felnőtt lakosság körében 31-ről 29 százalékra csökkent a dohányzási arány, de tulajdonképpen - a szakember szerint - csak az alkalmi dohányosok száma csökkent.

A dohányzásprevenciót a szokások megváltozása miatt már óvodában el kell kezdeni, jelentősebb ellenkampányra a felső tagozatosoknál és a gimnazistáknál van szükség Molnár Márta szerint.

Kiemelkedő kockázati tényező

A dohányzás - más kockázati paraméterek mellett - jelentősen közrejátszik a megbetegedésben, illetve az elhalálozásnak is gyakori oka.

A szakember a cigarettázás okozta betegségek között felsorolt különböző arctájéki daganatokat, szív- és agyérbetegségeket, illetve krónikus obstruktív tüdőbetegségeket. Hozzátette: a kockázat a passzív dohányokat is érinti. "A nikotinnak szerepe van az érelmeszesedés kialakulásában, így például szívinfarktus kialakulásában, de a szaporodási szervrendszerre is negatívan hat" - mondta.