Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Megszólalt a doppinggal hírbe hozott Nemzeti Vágta-csapat

Infostart
2018. november 9. 17:19
A 13 éves, győztes címétől megfosztott kisfiú szülei visszautasítják, hogy doppingolták volna a Kishuszár Vágtán győztes lovat.

Hamisnak valljuk a vádakat, miszerint a szeptemberben zajló budapesti Nemzeti Vágta Kishuszár Vágta Futamán doppingvétséget követtünk volna el, hogy fiunk, Kolumbán Örs-István megszerezze a győztes címet - közölték a sepsiszentgyörgyi győztes szülei a település honlapján.

Mint írják: "Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen következményekkel jár a doppingolás. Nem veszélyeztetnénk a ló egészségét, és nem befolyásolnánk a pályán való viselkedését, ami akár a versenyzők testi épségére is kihatna.

Ugyanakkor a legfontosabb a gyermekünk épsége, soha nem tennénk ki semmiféle veszélynek egy verseny miatt sem!

A csapatunk még nem kapott hivatalos értesítést a doppingteszt eredményeire vonatkozóan, még nem tudjuk, hogy mit és milyen mennyiségben találtak a ló vérében. Ugyanakkor nem zárjuk ki a lehetőségét annak, hogy a futamot megelőzően, az istállóban történhetett valami, ami miatt a teszt pozitívnak bizonyult. Lehetségesnek tartjuk, hogy valaki ártani akart vagy befolyásolni szerette volna a teszt eredményét, így a verseny kimenetelét is.

Mindezeket figyelembe véve, a csapatunk határozottan elhatárolódik a vádaktól, nem követtünk el szabálysértést. Nem veszélyeztetnénk sem a saját magunk, sem Sepsiszentgyörgy városának hírnevét."

A város önkormányzata a közösségi médiából értesült arról a hírről,

miszerint a Nemzeti Vágta szervezői doppingvétség miatt visszavonták a sepsiszentgyörgyi Kolumbán Örs-István, a Kishuszár Vágta futam győztesének címét, amit a 2018. szeptemberében zajló budapesti Nemzeti Vágtán nyert el.

A város honlapján ezt közlik: "Sepsiszentgyörgy Önkormányzata sajnálattal veszi tudomásul az esetet, hiszen nagyon fontosnak tartja a fiatal tehetségek segítését, felkarolását. Ennek szellemében támogatta Kolumbán Örs-István 13 éves fiatal lovast is, aki egy ígéretes lóval versenyzett a mezőnyben. A csapat Sepsiszentgyörgy színeiben nevezett be a Kishuszár Vágta futamára, a két fél közti szerződés értelmében pedig a versenyző és csapata vállalta, hogy betartja a Nemzeti Vágta szabályzatát, így a doppingolásra vonatkozó előírásokat is.

Az Önkormányzat mindenkor a tisztességes versenyzés híve és elhatárolódik minden olyan eszköztől, ami gátolja a sportszerű versenyt, illetve reméli, hogy a teszt eredménye mögött nincs szándékosság.

Jelen pillanatban Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának nincsenek birtokában a doppingteszt eredményének részletei."