Nyitókép: Mohai Balázs (MTI)

Vakvezető kutyából is nagy a munkaerőhiány

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2018. október 22. 18:03
Évente átlagosan 25 vakvezető kutyát képeznek ki Magyarországon – mondta az InfoRádiónak a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke. Mezősi Tamás szerint ennek a számnak legalább a tízszeresére lenne szükség.

A legtöbb vakvezető kutyát labrador retrieverek közül képzik – tájékoztatott Mezősi Tamás, hozzátéve: a fajtán belül nem minden egyed alkalmas a feladatra. A szakértő elmondta: a képzés az állat 1 éves korától körülbelül 2-2,5 éves koráig tart, időközben azonban adódhatnak olyan körülmények, amikor kikerül a tanfolyamról. Ilyen lehet, ha kiderül, hogy a folyamatos koncentráció vagy a bonyolult helyzetek megoldása nehézséget jelent neki. A kölyöknevelés után komoly egészségügyi vizsgálatnak is alávetik az ebeket, sőt a viselkedésüket is tesztelik.

Az alapítvány évente 15 kutyát képez ki, Magyarországon pedig megközelítőleg 50 ezer látássérült él, és mindössze 180 vakvezető négylábút regisztráltak, így óriási a hiány. A szakértő azt is hozzátette: nem mindenkinek segítene ez a lehetőség, hiszen a nem mozgó fekvőbetegeknek és a kutyát nem kedvelőknek nincs szükségük rá.

Angliában 40 millióan élnek, és évi 1000 vakvezető kutyát nevelnek fel, a 10 milliós Magyarországon ez a szám 25. Körülbelül 10-szer ennyi ebet kéne kiképezni egy esztendő alatt, hogy utolérjük a nyugat-európai ellátottsági szintet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő: tízszer ennyi vakvezető kutyára lenne szükség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást