Sósavval öntötte le lakótársát egy mohácsi férfi

Infostart
2018. október 15. 15:15
A vádirat szerint a gyanúsított a későbbi áldozatnál lakott, aki szívességből engedte, hogy hozzá költözzön a mohácsi lakásba.

A bűncselekmény napján a vádlott erősen ittas állapotban ért haza. A ház folyosóján egy edénybe sósavat öntött, majd a lakásba lépve – minden előzetes szóváltás vagy vita nélkül – „Itt van egy kis sósav, igyál!” felkiáltás után a mintegy egy liternyi maró anyagot a sértettre zúdította – írja a Bama.hu.

Az áldozat maga elé kapta védekezésül a kezeit, majd elrohant segítséget kérni ismerőseitől. Súlyos égési sérüléseket szenvedett, testfelületének több mint harminc százaléka megégett,

életét csak a gyors orvosi segítség mentette meg.

Az ügyben a bíróság előkészítő ülést tart kedden.

Egy erőszakos férfi ellen zaklatás és más bűncselekmények miatt indult eljárás, miután feleségét és a nő korábbi kapcsolatából született lányát és annak barátját megfenyegette egy közös családi italozás során, hogy elvágja a torkukat és rájuk gyújtja a házat.

A férfi ellen egy másik ügyben – rongálás és közveszély-okozás miatt – hamarosan másodfokon folytatódik az eljárás, mivel a vádlott egy ház felrobbantásával fenyegetőzött, majd a pincében meggyújtott egy kannát, és a tűz során több mint 16 millió forintos kár keletkezett.