Vezetőváltás az Atmediánál

Infostart
2018. október 3. 11:37
Az Atmedia tévés kereskedőház tulajdonosai október 2-ától Guttengéber Csabát, a korábbi ügyvezető igazgató, Lukács Csaba helyettesét bízták meg a vállalat vezetésével és az eddigi üzletpolitika folytatásával – tájékoztatott közleményében a cég.

Lukács Csaba, az Atmedia alapítása óta volt a tévés kereskedőház ügyvezetője, vezetésével a vállalat hatékonyan építette fel a magyar kábeltelevíziós piac reklámértékesítését. 2016-ban kilépve ebből a szegmensből sikeresen integrálták az országos csatornákat is, aminek köszönhetően az Atmedia a 18-59-es nézői részesedést tekintve piacvezető televíziós kereskedőházzá vált.

Guttengéber Csaba ügyvezetőigazgató-helyettesként 2016. szeptember elején csatlakozott a kereskedőházhoz és többek között a cég operatív működéséért és új üzleti területek felépítéséért felelt. A szakember széleskörű szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, karrierjét a több média típus reklámértékesítésével foglalkozó RMB Hungary Multimedia Kft-nél kezdte, majd kereskedelmi vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a Danubius Rádióhoz, és az Atmediához az MTG Metro Gratis Kft-től érkezett.

A 2010-ben alapított Atmedia kereskedőház 9 kereskedelmi tévécsatorna reklámidejének értékesítésével indult, és 2011-ben már 13 tévécsatorna volt a partnerük. Az áttörés 2013-ban következett be, amikor a Viasat 3 és 6, valamint a National Geographic Channel és a Nat Geo Wild is hozzájuk igazolt. Ezután 2015-ban megszerezték az AXN, a TV2, a Digital Media and Communications Zrt. csatornáinak és az MTVA tévécsatornák reklámidejének értékesítését is. Miután 2017-ben a Discovery Channel, az IDx, a TLC, a History, a Travel Channel valamint októbertől a Sony Max, Sony Movie Channel, Boomerang csatornákkal bővült a portfólió, 42 csatorna szerepel a portfóliójukban.