Nyitókép: YouTube

Elhunyt dr. Kőrösi Imre

Infostart
2018. október 3. 13:27
A volt MDF-es képviselő a rendszerváltás kemény bírálója volt.

Elhunyt dr. Kőrösi Imre, volt MDF-es országgyűlési képviselő, a Magyar Agrárkamara egykori elnöke. A volt politikus Kecskemétről utazott vonaton Budapestre, amikor rosszul lett, és mentő szállította kórházba. Korábban szívproblémákkal küzdött, szívműtétje is volt, azonban a halálát gyomorvérzés okozta szeptember 21-én - írta a kiskunhir.hu.

Kőrösi Imre 1946. április 18-án született Kecskeméten. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) színeiben volt országgyűlési képviselő 1990-től 1994-ig.

Élesen bírálta a rendszerváltást, amelyet egy mély összeesküvésnek tartott a globalizáció érdekében, mely során a nemzeti vagyont átjátszották mások kezébe, nemzetrontónak tartotta a privatizációt, melynek hosszútávon lesznek láthatóak a komoly negatív következményei.

Véleményét nyíltan el is mondta 1993. április 27-én a magyar parlamentben, mely hatására azonnali hatállyal kizárták az MDF – ből, ezután független képviselőként folytatta munkáját.

1993 és 1994 között a Magyar Agrárkamara elnöke volt.

Dr. Kőrösi Imrét 2018. október 12-én, pénteken, 13 órakor, a Kecskeméti Köztemetőben helyezik örök nyugalomra.