Nyitókép: 9gag

Még csak nem is a legrosszabb a budai "Csernobil-kórház"

Infostart
2018. szeptember 26. 11:33
Az állami egészségügyre szoruló betegek egy része azért marad a hátrahagyott épületre hasonlító Kútvölgyi mellett, mert a János-kórház "még ennél is rosszabb" - írja a Napi.hu.

A kórházi dolgozók és a betegek közül sokakat nem zavar, de akadnak már olyanok is, akik úgy döntenek, inkább elhagyják az amerikai internetezők körében a közelmúltban vicctémává vált Kútvölgyit. A Csernobilhoz hasonlított, omladozó egészségügyi intézmény azután vált immár nem csak rondává, de veszélyessé is, hogy a Semmelweis Egyetem 2016-ban épületkorszerűsítésre nyert 4,5 milliárd forintját hiába fordította részben az egykor szebb napokat látott budai kórház energetikai felújítására, a kivitelező levonult a területről, az intézménynek így másik cég után kell nézni, ami a szigorú szabályok miatt nem megy egyszerűen.

A Napi.hu-nak nyilatkozó

betegek beszámolói szerint a hulló vakolatot egyes helyeken jelenleg is háló fogja fel, a hetedik emelet pedig plafontól a padlóig beázott,

de nincs más választás, hiszen a közeli János-kórház "még rosszabb állapotban van", és az orvosok is a Kútvölgyiben "jobbak".

A kórházépület egy része egyébként magánkézben van: az ötödik emeleten egy magánklinika, a szülési szolgáltatásokat másfél millió forintért kínáló Maternity működik, de decemberben ez is elhagyja a Kútvölgyit. Magánkézben van még a kórházi étterem is, ahonnan a kórház belső udvarán kidobott, rohadó vaságyak látszanak.

A kivitelezés befejezését annak idején a tavaszi választások előtti hetekre, 2018. február utolsó napjára vállalta a kormány, a jelenlegi helyzetben már 2019 végi átadásról beszélnek.